Vallomás

Megbántam azt is, hogy megszülettem – Kábítószerekről vallott G.w.M

Létrehozva: 2022.03.14.

Őszintén beszélt karrierjéről, és népszerűségének velejáróiról a rapper.

G.w.M, azaz Varga Márk a minap hosszasan próbálta cáfolni exe, Nagy Melanie azon megszólalását, miszerint egykori kedvese titkolta őt a nyilvánosság előtt. Kulcsár Edina újdonsült párja elmondta: szerinte nem igaz, amit gyermekei anyja állít, az igazság ennek éppen a fordítottja.

A rapper Lakatos Leventével beszélgetett, amely során karrierje kezdetéről, annak csúcsáról, anyagi helyzetéről és élete egyes szakaszairól vallott őszintén.

G.w.M már 14 évesen elkezdte építeni zenészkarrierjét, és miután jó anyagi helyzettel rendelkeztek a szülei és mindent megkapott gyermekként, felüdülés volt számára, hogy önmagát tarthatja el saját keresetével. Szerinte ha a taníttatásról van szó, részéről a papír egyáltalán nem fontos, hiszen ő egy általános iskolás bizonyítvánnyal a csúcsra ért.

Azt éreztem, hogy a világon én vagyok a legmenőbb csávó, hogy nincs tőlem menőbb.

– mondta a rapper azzal kapcsolatban, amit 15 évesen, egy-egy koncert alkalmával érzett.

A műsorvezető a népszerűség velejárói körül kezdett tapogatózni, mire G.w.M azt vallotta, hogy  mindig nagy önbizalma volt, így mindvégig hitte, hogy elérheti, amire vágyik. Ettől függetlenül persze kiélvezte, hogy ezrek kíváncsiak rá a fellépéseken – köztük csinos lányok is.

Még soha nem volt olyan tárgyilagos dolog – vagy gondolok itt karrierre, vagy bármi hasonlóra –, ami ne jött volna össze, hogy ha én azt fejbe vettem – kommentálta.

Lakatos Levente arra is rátért, hogy mint az köztudott, a rapper mentora Curtis volt, akiről korábban kiderült, hogy komoly drogproblémákkal küzdött. G.w.M nem kertelt, mint mondja, kipróbálta ő is a kábítószert.

Nem akarok álszent lenni, de már közben megbántam még azt is, hogy megszülettem

– magyarázta nevetve G.w.M, majd azzal folytatta, hogy a mai napig távol áll tőle, mi több, irtózik és gusztustalannak tartja a drogot.

Visszavezethető ez a gyerekkori traumákhoz, a vérszerinti édesapám szenvedett ezzel a problémával. Ez rátett arra, hogy így alakult a mi viszonyunk – részletezte a rapper, hozzátéve, ezért is utálja a tudatmódosító szereket.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek