Gyász

Harmadik születésnapja előtt, örök álomra hajtotta a fejét Bíborka

K.C.

Létrehozva: 2023.06.12.

Az egész ország szurkolt a GM1-gangliozidózis-betegségben szenvedő kislánynak, aki a hétvégén feladta a küzdelmet.

Mint arról korábban a Bors beszámolt, a Séfek séfe sztárja és felesége minden pillanatot igyekezett megélni, amit még kislányukkal tölthettek. Két hónapos korában Bíborkánál ugyanis furcsa dolgot vettek észre a szülei: nem úgy reagált a külvilágra, mint vele egykorú társai. 

gyász, gyertya
Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Az orvosok később kiderítették, hogy GM1-gangliozidózis-betegségben szenved, amely egy nagyon ritka lizoszomális tárolási betegség, ami körülbelül 100-200 ezer gyerekből egyet érint. A súlyos betegségben szenvedő kislányért egy ország kezdett gyűjtésbe. Az összeg össze is gyűlt a szinten tartó gyógyszerhez. Az utóbbi néhány hónapban azonban több aggasztó hír is érkezett Bíborkáról. 

Áprilisban az édesapja, Szendrei Bence azt nyilatkozta, hogy a kislány gyógymód nélkül mindennap életveszélyben van, néhány nappal ezelőtt pedig azt közölték, hogy Bíborka lélegeztetőgépre került. 

Végül hosszú, küzdelmes betegség után június 10-én, szombaton délután 14:06-kor elhunyt Szendrei Bíborka Lelle, a GM1-gangliozidózisban szenvedő ebesi kislány. A tragikus hírt a szülők vasárnap reggel osztották meg az Együtt Bíborkáért Facebook-oldalon. Az ebesi kislány július 11-én töltötte volna be a harmadik életévét.
 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek