Egészség

Az egykori zenészlegenda lánya így figyel az egészségére

H.Á. H.Á.

Létrehozva: 2024.07.24.

Kóbor János lánya nagyon odafigyel az egészségére. Kóbor Léna nemcsak az mozgásra, hanem a táplálkozásra komoly figyelmet fordít.

Kóbor Léna nemrég jelentette be, hogy hamarosan érkezik az első saját dala, ami hatalmas meglepetés a zenész legenda lányától. Kóbor János 17 éves nagylánya példátlanul céltudatos, ugyanis a színház, az iskola és zenélés mellett még egy komoly diétát követ. Léna elmondta, hogyan figyel oda az egészségére.

Kóbor János
Kóbor Léna
Kóbor Léna elmondta, hogyan figyel 17 évesen szinte példátlanul az egészségére (Fotó: Máté Krisztián)

Rövid idő alatt jöttek az eredmények

Az étrend úgy kezdődött, hogy abbahagytam a táncolást és elhatároztam, hogy rendszeresen elszeretnék járni edzeni. Amikor elkezdtem járni, akkor olvastam utána, hogy milyen fajta diéták léteznek – kezdte a Borsnak a fiatal tehetség, akinél az időszakos böjt vált be.

Először belekezdtem az időszakos böjt diétába, azaz 16 órán keresztül semmi étel, majd az utána követő nyolc órában ehetsz csak. Tökre bevált nálam, szinte alig telt egy kis idő és észre vettem a hatását. Ezután kezdtem el szépen beépíteni azt is, hogy a nasikat és a csokikat leváltottam gyümölcsökre és zöldségekre – jegyezte meg Léna, akinek sikerült jó egyensúlyba kerülnie a sporttal karöltve.

Kóbor Zsóka és Léna
Kóbor Léna anyukája is sokat segít neki az egészséges élet fenntartásában (Fotó: ARCHÍV)

Anyukája is segít neki

Ugyan a diéta egy állandó küzdelem a nasizással, mégis Lénának van segítsége, hiszen édesanyja nagyon is jól ért az emberi test működéséhez.

Azért még mindig vannak nagy küzdelmek a nasival kapcsolatban, néha-néha becsúszik egy csoki, de jobb arányban van ez már, mint régen volt, de nem szoktam haragudni magamra, mert azért ezt is megérdemeljük – mondta a leendő énekesnő, aki sokat köszönhet édesanyjának, Zsókának is az életmódváltásban.

Anyának is sokan köszönhetek, mert ő a Testnevelési Egyetemre járt, úgyhogy ő is rengeteget segít és motivál ebben

– szögezte le Léna, akinek a motivációját az is megdobta, hogy elkészült első dala.

Kóbor Léna
Hamarosan bárki hallhatja a zenész legenda lányának első dalát (Fotó: Kóbor Léna)

Kóbor Léna első dala már a célegyenesben

A zenész legenda lánya teljesen odáig, meg vissza van, ugyanis nemsokára érkezik első, saját dala.

Pont tegnap történt meg az első mixelés és maszterelés, ami annyit takar, hogy elkezdte a dal a végleges hangzását felvenni. Meg vagyunk az összes felvétellel, gyakorlatilag már csak egy két apró simítás és forgathatjuk a klipet – mondta inspiráltan az egykori zenész legenda lánya, aki számára egy csoda a zenekészítési folyamat.

Fél évvel ezelőtt, ha valaki azt mondja nekem, hogy most elkészül az első zeném, akkor nem hiszem el. Nagyon várom már, hogy hallhassák az emberek azt, amit csináltunk Alfréddal – osztotta meg Léna, aki várhatóan még a nyáron megjelenteti első zenei videoklipjét.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek