Család

Igazán különleges: ezt jelenti valójában Kulcsár Edina kisfiának a neve

Niki

Létrehozva: 2024.08.10.

Az egykori szépségkirálynő pénteken osztotta meg az örömhírt, hogy csütörtök reggel megszületett a G.w.M-el közös kisfiuk, aki a Varga Dion nevet kapta. Persze, mint ahogy Kulcsár Edina idősebb gyermekeinek a neve, a kis trónörökösé is jelentéssel bír. Össze is gyűjtöttük honnan kapták a nevüket a kicsik.

Kulcsár Edina és G.w.M tavaly házasodtak össze, majd megszületett első közös gyermekük, Amara. Most csütörtökön pedig az egykori szépségkirálynő életet adott a kisfiuknak, akit a Varga Dionnak neveztek el. Úgy tűnik a páros szereti a különleges neveket, bár Edina már a Csutival közös gyermekeinek is hasonlóakat választott, most azt is eláruljuk, hogy miért.

Kulcsár Edina és G.w.M SZL_0906
Így választott nevet a kisfiának Kulcsár Edina és G.w.M (Fotó: Szabolcs László)

Isteni név

Bár a Dion névből sokan talán Celine Dionra asszociálnak, valójában a kisfiú egy görög isten nevét viseli. A név a Dionüszosz rövidített változata, aki az élvezetek, a bor és a mámor istene, de a mezőgazdaságot és a termékenységet is hozzá kötik. És persze a szülei biztosan gondoskodni fognak róla, hogy a kicsi ne szenvedjen hiányt semmiben, így biztosan neki is rengeteg örömben lesz része, akárcsak névadójának.

Amara egy színésznőről kaphatta a nevét

A házaspár első közös gyermeke, Amara 2023-ban született így korban nagyon közel áll kisöccséhez. A kislány nevének jelentése örökké tartó vagy halhatatlan, így talán érthető, hogy miért is adták ezt a nevet a Vámpírnaplók egyik több ezer éves karakterének is. Úgy tudjuk Edina is nagy rajongója a sorozatnak, és névkereséskor is onnan inspirálódott. Sőt, már nem is először. A sztáranyukának a korábbi, Csutival való házasságából is született két gyermeke, egy fiú és egy lány. A kisebbik, Nina szintén a Vámpírnaplóknak köszönheti a nevét, hiszen a sorozat egyik főszereplőjét Nina Dobrev színésznő alakította. Bár a szőke kislány külsőre nem igazán hasonlít a hollywoodi sztárra, a különleges névválasztás miatt, mégis mindig lesz egy közös pontjuk.

Kulcsár Edina Ázsiából is inspirálódott

Természetesen Csuti és Edina legidősebb gyermeke Medox is nagyon különleges nevet kapott, aminek szintén fontos jelentése van. Bár mostanság kifejezetten divatos lett ez a név, a kisfiú születésekor még igencsak újítónak számított. A párosnak akkor jött ez az ötlet, amikor részt vettek az Ázsia Expressz című műsorban. Mindkettőjükre nagy hatással volt Kambodzsa, ahonnan Angelina Jolie és Brad Pitt legidősebb örökbefogadott fia is származik. Az egykori sztárpár a Madox nevet választotta a fiúnak, így Edináék is hasonlóan döntöttek, bár egy egyszerűbb, magyarosabb írásmóddal.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek