TÁRGYALÁS

Babicsek Bernát halála: Dráma a tárgyalóteremben, vallott a barát, aki utoljára látta élve a zenészt

Doris

Létrehozva: 2024.10.24. 12:40

Módosítva: 2024.10.24. 12:44

Október 24-én folytatódott a 2021 december 31-én elhunyt zenész halálával kapcsolatos tárgyalássorozat. Babicsek Bernát ügyében most a tanúkat hallgatták meg.

A vádlott vallomásával folytatódott október 24-én az 2021 szilveszterekor elhunyt Babicsek Bernát halálával kapcsolatos tárgyalássorozat a Budakörnyéki Járásbíróságon. A színész 2021 december 31-én vesztette életét a saját otthonában, egy lakástűzben.

Babicsek Bernát
Babicsek Bernát az otthonában keletkezett lakástűzben vesztette életét (Fotó: Facebook)

A vádlott, a biztonsági cégnél dolgozó T. László elmondta, nem érzi magát vétkesnek az ügyben, és úgynevezett szabotázsriasztást kapott, ami általában műszaki hibára utal, semmiképp sem arra, hogy egy emberélet veszélyben van.

Babicsek Bernát halála őt is megrázta, ám nem érti, miért kell három évvel később a bíróságon harcolnia az igazáért.

Babicsek Bernát tárgyalás
A vádlott épp vallomást tesz Babicsek Bernát halálának ügyében (Fotó: Ripost)

Mindemellett elmondta azt is, hogy miután kétszer is becsöngetett, majd kulccsal kinyitotta a kaput, és elindult a ház felé. Ám miután hallotta, hogy bent horkol valaki, a kéményből füst szállingózik ki, és egy autó parkol a háznál, kissé megnyugodott.

– Sosem gondoltam volna, hogy egy emberélet veszélyben van

– fakadt ki T. László, hozzátéve: neki a diszpécser a főnöke, aki őt elengedte a helyszínről. Csak később értesült arról, hogy tragédia történt.

T. László elmondta, azért sem kopogott be az ingatlan ajtaján, mert korábban volt már, hogy baseballütővel kergették el őt egy helyszínről, ő pedig semmiképp sem szeretett volna senkit zavarni.

Babicsek Bernát
Babicsek Bernát édesanyja csak néha pillantott a vádlottra (Fotó: Ripost)

– Amikor elindultam, akkor fölvilágítottam, de ez a nyílászáró ellenőrzés ez betörés riasztásnál fontos, szabotázsnál annyira nem

– fogalmazott T. László, aki fontosnak tartotta, hogy általánosságban véve ne zavarja meg a ház lakóit, ne ijessze meg őket egy riasztás során. A vádlott tűzre utaló jelet sem tapasztalt, csak azt látta, hogy a csőből áramlik ki a füst, ezt nem találta aggasztónak, már csak azért sem, mert biztos volt benne, hogy a füst a kéményből áramlik kifelé. Amikor ezeket mondta, Babicsek Bernát édesanyja folyamatosan rázta a fejét.

Babicsek Bernát halála: Megszólalt a vádlott ügyvédje

A vádlott védőügyvédje is felszólalt az ügyben. Arra volt kíváncsi, hogy szabotázsjelzés esetén T. Lászlónak kötelessége lett volna-e bejutni az ingatlanba, vagy kell-e csengetnire, erre nemleges vádlott érkezett a vádlott részéről.  Az is kiderült, hogy a háznál tartózkodó vádlottnak nem volt telefonszáma a házban tartózkodó, azóta elhunyt művészhez, ez a kontakt csak a diszpécsernek volt meg. Abban az esetben, ha egy ház egyik oldala nem bejárható, akkor a helyszínre vezényelt alkalmazottnak nem kell veszélyeztetni a testi épségét azért, hogy közelebb juthasson az ingatlanhoz.

A vádlott nem kívánt kérdésekre válaszolni

A vád képviselője két kérdés indítványozott. Az első az volt, hogy a vádlott találkozott-e olyan esettel, hogy egy betörő megpróbált semlegesíteni egy riasztót úgy, hogy elvág egy vezetéket. A másik kérdés az volt, hogy a vádlott találkozott-e életében olyan kéménnyel, amit lamellák zárnak le, amik zárják a füstöt.

T. László azonban nem kívánt válaszolni ezekre a kérdésekre. Miközben beszélt, Babicsek Bernát édesanyja csendben ült, fejét gyakran lehajtotta.

Babicsek Bernát
Babicsek Bernát tiszteletére még a Turay Ida Színháznál tartottak megemlékezést (Fotó: Dombóvári Tamás)

Babicsek Bernát halála: A diszpécser elmondta, miért engedte el a vádlottat a helyszínről

Az első tanú,  a diszpécser S. Dániel volt, aki elmondta, nem sok mindenre emlékszik a történtekből, hiszen naponta rengeteg riasztás érkezik be hozzájuk. Elmondta, szabotázsriasztást elsősorban akkor történik, ha megsérül a riasztórendszer, vagy elvágnak egy kábelt. Hozzátette, szerinte áramszünet riasztás is volt. Ezt igazolta később a diszpécsernek átadott eseménynapló is, ami a tragédia éjszakájáról készült.

– Ha beérkezik egy ilyen jelzés, elindul nálunk egy számláló. Elkezdünk telefonálni, az ügy értesítendőit hívjuk fel. Ha a számláló elér egy bizonyos szintet, el kell indítanunk egy járőrt, aki ellenőriz. Az ellenőrzés után ismét el kell érnünk az ügyfelet. Az értesítendők listáján csak egy személy volt megadva, Babicsek Bernát. Én küldöm a járőrnek a címet, hogy ő mit csinál, az már az ő szabályzatában van leírva. Ha ő végez a dolgával, akkor küld egy jelzést, hogy milyen volt az ellenőrzés. Sok olyan ingatlan van, ahol csak részlegesen lehet ellenőrizni az ingatlant, akár kutyák miatt is. Ezt az ügyfél is tudja már a szerződéskötéskor

– kezdte a diszpécser.

– Ha sikertelen ellenőrzés van, akkor már az elsőnél mindig megkérdezzük, hogy miért sikertelen. Fel kell vennünk a kapcsolatot a járőrrel. Arról értesített, hogy valaki bent horkol a házban, de ha zárva van az ajtó, nem kell ellenőriznünk, hogy ki a horkoló személy. Elképzelhető, hogy a szabotázsriasztás oka egy tűz, de mi erről nem kaptunk bejelentést. A járőr minden esetben az én engedélyemmel hagyhatja el a helyszínt, arról azonban nem tudok, hogy a járőrnek kell-e ellenőrizni a kéményt. Az áramszünetre rákérdeztem, de a járőr úgy érezte, hogy működnek a lámpák, ha jól emlékszem

– folytatta vallomásában.

A kérdésekre válaszolva a diszpécser elmondta, hogy a cégnél kaptak olykor tűzriasztást, ám nagyon ritkán találkoznak tűzesetekkel. A  következő kérdés arra irányult, hogy ha a járőr azt jelenti neki, hogy egy szellőzőn jön ki a füst, akkor elengedi-e a járőrt a helyszínről, erre a diszpécser először azt felelte, nem tudja, mit tett volna ebben az esetben. Végül azért döntött úgy, hogy elengedi a járőrt a helyszínről, mert betörésnek nem volt nyoma, és telefonon nem értek el senkit.

Megszólalt Babicsek Bernát barátja

A következő tanú Babicsek Bernát ismerőse volt, aki a tragédia éjszakáján ott volt a színész házában

– Az előadás után találkoztam Bernáttal a művészbüfében. Fogyasztottunk alkoholt, de egyikünk se ivott túl sokat. Külön autóval mentünk Bernát lakóhelyére, de a feleségem be se jött a házba. Körülbelül két órát voltam Bernáttal, a látogatás apropója az volt, hogy terveztünk egy különleges színházat, és meg akartam neki mondani, hogy megvettem hozzá a telket, de nagyon fáradtak voltunk mind a ketten. Nem ettünk, én vittem át egy üveg vörösbort, abból két-három decit fogyaszthattunk. Az evés szóba is került, kérdezte, hogy nem vagyok-e éhes, de én nem voltam az. Ő sem evett. Amikor én távoztam, ő nagyon álmos volt, azt mondta, át akarja aludni a szilvesztert. Sok meghívása volt, senkit nem akart megbántani

– kezdte a barát, aki egyébként annak idején bekötötte Bernát riasztórendszerét. Tűzérzékelő azonban nem volt bekötve, ezt a zenész az ismerős elmondása szerint nem is szerette volna az imádott kandallója miatt.

Az is fontos kérdés volt, hogy kintről be lehetett-e látni az épületbe, de a barát elmondása szerint függöny takarta az ablakot.

A tárgyalássorozat természetesen még folytatódik.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek