Mondhatni az egész ország a szívéhez kapott, amikor kiderült, hogy a Nemzet Színésze az ünnepek előtt súlyos balesetet szenvedett. Csonttörése miatt Bodrogi Gyula kórházba került és a karácsonyt is kénytelen volt ott tölteni. Most elárulta, hogy halad a gyógyulása, és mikor térhet vissza a világot jelentő deszkákra.
Bodrogi Gyula családja körében gyógyul decemberi balesete óta, amikor egy rosszul megvilágított lépcsőházban elesett és ennek következtében megrepedt a combcsontja. A kétszeres Jászai Mari-díjas színművész most lapunknak mesélt arról, hogy hogyan tervezi bepótolni az elmaradt karácsonyt, és hogy mikor léphet újra színpadra, ha minden a tervek szerint alakul.
Bodrogi Gyula balesete óta pihenőre kényszerült, de megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy minél előbb meggyógyuljon:
A javulás legfinomabb állapotában vagyok éppen és igyekszem betartani mindent, amit az orvos előírt. Gyógytornára is járok, meg persze jön hozzám a család és sokat beszélgetünk, igyekeznek felvidítani.
Persze egy hasonló eset még azokat is megviseli, akik már sok mindent átéltek életük során. Ezzel a Kossuth-díjas művész sincs másként, de próbál nem csüggedni, amiben nagy szerepe van párjának, Angélának és a családjának is.
– Nagyon megviselt a dolog, lelkileg is, meg persze minden ilyesmitől megijed az ember, de azért vannak az angyalkák, hogy segítsenek. De a család meg az orvosok is nagyon vigyáznak rám, a párom pedig a lehető legjobban gondoskodik rólam – mesélte.
A munka nagyon hiányzik, de ha minden jól megy, március-április körül visszatérhetek. Ez így persze nem is hangzik olyan rosszul, csak az a kérdés, hogy sikerül-e megvalósítani
– tette még hozzá.
A színész sajnos a kórházban töltötte a szeretet ünnepét, de az újévet szerencsére már otthonában köszönthette családja körében. Emellett persze a karácsonyról sem mondott le, mindenképpen szeretné bepótolni, ha felépült.
– A karácsony sajnos így elmaradt, de majd, amikor teljesen rendben leszek, csinálunk valamiféle pót ünnepet, talán februárban. Persze ez attól függ, hogy milyen gyorsan gyógyulok, de az orvosok azt mondják, hogy jól haladunk – árulta még el.