Széki Attila testvére gyilkosság vádjával került börtönbe, ahol évek óta vár az ítéletre. Curtis többször is kijelentette, hisz a bátyja ártatlanságában, de a bíróság még mindig nem döntött Lajos sorsáról. A rapper most megható sorokkal üzent a rácsok mögé.
Széki Attila Curtis bátyja, Lajos 3 éve ül börtönben Katzenbach Imre meggyilkolásáért, annak ellenére, hogy bűnössége a bizonyítékok alapján korántsem biztos. A rapper többször is hangoztatta, hogy hisz a testvére ártatlanságában, és reménykedik benne, hogy hamarosan véget érhet az évek óta tartó kálvária. A tegnapi nap folyamán újabb tanúmeghallgatásokra került sor az ügyben, de ítélet még mindig nem született. Emellett Curtis és Széles Iza közös dala is ekkor jelent meg, amelynek beszédes soraiból szinte egyértelmű, hogy kinek üzen a rapper.
Borzasztó mindaz, amin Curtis családja keresztül megy az ügy kezdete óta, de az egykori focista igyekszik erős maradni és támogatni szeretteit. Tegnap megjelent új dala az Utolsó falat szövegét olvasva is összeszorul a szívünk.
– A rácsok elnyelik az összes imát
Ott sírsz majd ahol senki se lát
Rohadt egy világ, mert átkozott csak szegény lehet
Előbb a bűn majd a föld lesz mi betemet – rappeli Curtis.
A sorok alapján a dal nagy része valószínűleg testvérének szól, sőt, a refrénben az örök támogatásáról is biztosítja.
Én a Vérem adnám érted
Nem hagylak magadra
majd Igényt tartunk együtt testvér
Az utolsó falatra
– énekli a refrénben Széles Izával.
A zenész a Mokkában azt is elárulta, hogy a szám részben a szegénységről szól, ami mindig is szívügye volt.
Kicsit az aktuális helyzetről szól a világban, mert szeretem ezeket boncolgatni. Nagyon sok olyan karitatív dolgot is csinálok, amikor olyan szegénységben élő emberekhez megyünk, ahol nagy szükség van egy tál ételre meg egy jó szóra. Ezért szerettük volna egy dallal is kifejezni feléjük, hogy itt vagyunk és számíthatnak ránk
– mesélte.
Ezeket az értékeket pedig igyekszik a kisfiának, Doncsinak is átadni, hiszen apaként a legfontosabb feladata, hogy példát mutasson. A kisfiú egyébként a dal klipjében szerepel néhány másodperc erejéig, sőt Curtis édesanyja és másik bátyja, Tibor is feltűnik.