Menyasszonyával nagy eseményre készülnek.
Molnár Gusztáv élete egyre jobban alakul: nemrégiben eljegyezte új párját, akitől ugyan ultimátumot kapott, miszerint többé nem ihat, de úgy tűnik, elszánt a változás érdekében. Azt is elárulta, hogy egy ideje civil munkája van: program koordinátor, illetve a HR-osztályon dolgozik vezető pozícióban. Most pedig ismét kiöntötte a lelkét!
Molnár Gusztáv beszámolt arról, hogy megvolt az első hivatalosan is ledolgozott munkahete. Mint elmondta, felnőttként mindig színházról színházra vándorolt, így sosem lehetett otthon sehol.
A próbaidő után hétfőtől hivatalosan is a HRP munkatársa vagyok. Van szabadságom, és 8 órában dolgozok. Művészként talán a bizonytalanság, és a kiszolgáltatottság volt az, amit nehezen viseltem. Kreatív munkát végzek itt is, és holnap is van előadásom. Viszont 38 évesen talán először biztonságot érzek. Dolgozom egy munkahelyen. Este pedig megünnepeljük a menyasszonyommal, hogy mostantól néznem kell a munkaszüneti napokat, mert azzal is lehet tervezni.
- írta posztjában, hozzátéve, hogy kedvesének vasárnap lesz a születésnapja, amire már nagyon készül.