Mentő

Igazi hős: Sári Évi megmentette egy járókelő életét

Nicole

Létrehozva: 2025.03.12.

Tavaly ünnepelte negyvenhetedik születésnapját, ám ez nem látszik rajta. Ezúttal a titkát is elárulta, valamint egy hátborzongató történetről is beszámolt Sári Évi, akit hamarosan a Shrekben is láthatunk.

Szerencsésnek érzi magát Sári Évi, hiszen azzal foglalkozhat, amit igazán szeret. Úgy gondolja, ez az elsődleges tényező ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében.

Sári Évi
Nem látszik meg Sári Évi kora (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

„Szeretem az életem! Hatalmas ajándék az élettől, ha az ember azt csinálhatja, amit szeret. Enélkül nem is tudom, hogyan élném túl a hétköznapokat. Persze nekem is vannak rosszabb pillanataim, és a színpad sem csak a csillogásról szól, hanem vannak kemény időszakok, nincs hétvége, nincs ünnepnap, de összességében imádom” – kezdte a hot! magazinnak Évi. „Emellett ésszerű keretek között próbálok adni magamra: járok arckezelésre, edzek, odafigyelek az étkezésre. És ami nagyon fontos: mindennap megiszom három liter vizet. Többen mondták már nekem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy nincs narancsbőröm. Valójában azonban nemcsak szerencsés vagyok, hanem tudatos is, például huszonöt éve nem iszom szénsavas üdítőket.”

Már nagyon készülnek a Shrek, a musical című előadásra (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

Sári Évi a Shrekben is fellép

Izgalmas szerep vár Sári Évire, hiszen ő lesz a Sárkány a Shrek, a musical című előadásban. A darabot a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatják be augusztus 1-jén és 2-án, majd szeptembertől a József Attila Színházban lesz megtekinthető. 

Nagyon izgalmas ez a karakter, ugyanis először még ijesztő és félelmetes, aztán kiderül, hogy neki is van szíve és szeretetre vágyik. Amikor ezt megkapja, akkor viszont már kenyérre lehet kenni... Szerintem minden emberről el lehet azt mondani, hogy van egy ilyen sárkány oldala. Ez rám is igaz, de szerencsére ritkán hozzák ki belőlem!” – nevetett. „Alapvetően inkább egy odafigyelő, segítőkész embernek tartom magam. Például ha azt látom, hogy valaki nagyon elszeparálódik egy társaságtól, akkor odamegyek, és megkérdezem, hogy miben segíthetek neki. Az pedig számomra teljességgel elképzelhetetlen, hogy az utcán ott hagyjak egy fekvő embert.”

 Éppen a közelmúltban volt is erre példa, hogy láttam egy férfit, amint rosszul lesz, majd elterül a földön. Azonnal mentőt hívtam hozzá, és szólongattam, hogy hall-e engem. Azonban mielőtt kiértek volna a mentők, magához tért, jobban lett, és elbotorkált.

„De nem bántam meg, hogy segíteni akartam, hiszen így tudom, hogy jobban lett, ha pedig ott hagytam volna, fogalmam sem lett volna arról, hogy mi lett vele.”

Emlékszik még?

Sári Évit leginkább musicalekben és különböző zenés darabokban láthatjuk leginkább, ám arra kevesen emlékeznek, hogy a színésznő szerepelt a Jóban Rosszban című sorozatban is. Dr. Virág Nórát alakította, s több epizódban is feltűnt.

A legfrissebb hot! magazinban is számos exkluzív sztártörténetet olvashat (Fotó: hot! magazin)

Sári Évi kilenc évvel ezelőtt már játszott ebben a musicalben, ám akkor egyszerre három kisebb szerepet is kapott.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek