Híres vállalkozó segített a bajba jutott Viszkisen. Lénárd András Ambrus Attila segítségére sietett, amikor megtudta, hogy bajba került. A két csíki, a sörös és a Viszkis már meg is állapodtak, Ambrus Attila ezentúl a Parlament mellől árulja majd csodálatos termékeit.
Ambrus Attila családja nehéz napokon van túl. A Viszkis hét elején még arról adott hírt, hogy kihúzták a talajt a lába alól, de – ahogy ő fogalmaz – ahol egy kapu bezárul, ott kinyílik egy másik. Lénárd András, a Csíki Sör egykori tulajdonosa egy évre üzlethelyiséget biztosított Ambrus Attilának, aki büszkén mesélt az esetről.
Szokták mondani, hogy ahol egy kapu bezárul, ott egy másik kinyílik. A napokban fölhívott Lénárd András, a Csíki sör egykori tulajdonosa és mondta, hogy ad egy üzletet. Ott van a Parlament mellett. Ezt az üzletet még Kárpáti Rebekának csinálta, de aztán elvált az útjuk. Aztán most mondta, hogy megkapom ingyen egy teljes évre, azt követően pedig visszatérünk majd az anyagi részére a dolognak. Szóval úgy néz ki, hogy megoldódott a kiszolgáltatott helyzetünk. Gyakorlatilag ilyen pici a világ. Örömmel tölt el, hogy vannak emberek, akik így állnak hozzá a helyzetemhez
– kezdte Ambrus Attila, aki Esztergomban akart üzletet nyitni, ám végül meghiúsult a bérbeadás.
Én kifizettem a bérleti díjat, ismerik a múltam, minden rendben volt a kezdetekkor, aztán egyszer csak hoztak egy döntést, hogy mégsem kapom meg az üzlethelyiséget. Ezzel nem lenne baj, ha csak nekem tesznek keresztbe, de ezzel a feleségemnek és a két gyerekemnek is ártottak. A régi üzletünket már kiadták másnak, hiszen mi szerződést kötöttünk velük. Egy szó, mint száz, mi már tettünk pénzt ebbe a dologba. Úgy tűnt, hogy minden rendben van, egyszer csak közölték, hogy kihátrálnak a szerződésből. Ráadásul meg sem indokolták, hogy miért. Na, és ez a szomorú az egészben
– mesélte a Viszkis, akit az dühített fel a legjobban, hogy ezzel a húzással a családjának is ártottak, ráadásul még csak meg sem indokolták a döntést.
„Az, hogy engem kitiltanak helyekről, nem érdekel. Megszoktam. De az, hogy a családommal szúrnak ki, az már sok. Ráadásul még gyávák is, hiszen nem képesek még megírni sem, hogy mivel indokolják az elállást” – mondta Ambrus Attila.
Ambrus Attila még a börtönben töltött ideje alatt tanulta ki a keramikus mesterséget, amelyet szabadlábra helyezése óta profi szinten űz. Feleségével közös boltot nyitottak, emellett pedig folyamatosan megtalálhatók voltak minden kisebb és nagyobb volumenű fesztiválokon, ahol örömmel beszélgetett az őt megszólítókkal, amellett, hogy a saját kezeik munkáját lehetett tőlük megvásárolni. Emellett Ambrus Attila whisky-esteket tart, ahol a közönség kérdezheti magánéletéről és rablásinak körülményéről, valamint a büntetéséből levont tanulságokról – persze a whisky készítés fortélyain túl. Emellett börtönbejárásokat is tart, több különböző helyszínen. Igazi multitalentum, aki bárkivel képes megtalálni a közös nevezőt, ezért is érthetetlen, miért léptek vissza a szerződésétől. 2017-ben nagysikerű filmet forgattak az életéről, A viszkis címmel, nemrégiben pedig arról mesélt a Borsnak, hogy nagy esély van arra, hogy Amerikában is készül egy, a történetét bemutató mozi.
Az amerikai filmes szerződésemmel kapcsolatban még mindig folynak a tárgyalások. Bízom abban, hogy hamarosan már többet tudok erről mondani, jelenleg annyit tudok, hogy érkezni fog a sztorimból egy játékfilm, ami vagy klasszikus módon mozikban debütál, vagy a Netflixen – ez még nincs tisztázva. Annyi biztos, hogy az amerikaiak imádták a sztorimat, amelynek a jogai egy NHL-t is megjárt hokikapusnál vannak, szóval előbb-utóbb megfilmesítik a történetem a tengerentúlon is. Van még két és fél év, hogy bármit is kezdjenek ezzel a sztorival, egyszóval időnk, mint a tenger, pontosabban az óceán
– mesélt a filmről Ambrus Attila még márciusban a Borsnak.