AktuálisÉletbiztosítás a koronavírus miatt: 15 milliót is fizethetnek 5 éves átlagkereset esetén A világjárvány jellemzően a 65 év feletti korosztályban követel halálos áldozatot, de sajnos nem kíméli a fiatalabbak sem. A biztosítóknál emiatt hatalmas az érdeklődés, sokan kötnek most kockázati életbiztosítást. De most az is kiderült,...
AktuálisŐrizetbe vettek egy budapesti férfit gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt – 18+ videó Az INTERPOL adatbázisa több mint 2,7 millió képet és videót tárol, és világszerte 23 500 áldozat felismerésében segítette már a hatóságokat.
AktuálisTragédia Kőbányán - Kiköltözés helyett végzett magával László Végső elkeseredé- sében dobhatta el az életét az a középkorú férfi, aki hétfő délután ugrott ki az egyik kőbányai ház negyedik emeletéről. Úgy tudni, a 45 év körüli Lászlónak éppen a tragédia napján kellett volna elhagyni az albérletét.
CelebVivien klónjába zúgott bele Fecsó Néhány hónapja még azt nyilatkozta, élvezi a szabadságot, hogy szingliként senkinek sem kell elszámolnia, merre jár éppen. Most azonban eltalálta Ámor nyila Szegedi Ferencet, akinek szinte kísértetiesen hasonló karakterű hölgyek jönnek be.
AktuálisÉletet adott babájának, majd koronavírusban meghalt a 29 éves Adri Mint arról <a href="https://www.borsonline.hu/aktualis/felfoghatatlan-fajdalom-sosem-szorithatta-magahoz-kisfiat-a-29-eves-magyar-edesanya-koronavirusban-meghalt/217564" target="_blank">korábban beszámoltunk</a>, császármetszéssel hozta világra...
AktuálisDániában az egész országra kiterjesztik a korlátozó intézkedéseket Dániában az egész országra kiterjesztik a települések kétharmadán érvényben lévő részleges karantént a koronavírus-fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében - jelentette be kedden a kormány.
AktuálisTörökországban meghaladta a 230-at a halottak napi száma Törökországban az elmúlt huszonnégy órában rekordszámú, 235 beteg vesztette életét a SARS-CoV-2 koronavírus okozta fertőzés szövődményeiben, így a halottak napi száma először haladta meg a 230-at - közölte kedd este a török egészségügyi minisztérium.
AktuálisA tömeges koronavírus-oltás négy évtizede nem mért világgazdasági növekedést eredményezhet jövőre Londoni pénzügyi elemzők szerint a koronavírus elleni oltások tömegessé válása több mint négy évtizede nem mért világgazdasági növekedést eredményezhet jövőre. Az erősödő derűlátás a globális üzleti szektor hangulatán is mérhető...
AktuálisAusztriában befejeződtek tömeges tesztelések Ausztria-szerte befejeződtek a koronavírus-fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében zajló tömeges tesztelések kedden. A vártnál jóval kisebb volt a részvétel.