AktuálisLúgos doktor - a szülők megtörték a csendet <p>A lúgos támadással vádolt orvos szülei elsőként a Borsnak nyilatkoztak. Szerintük nem bizonyíték a takarító emléke.</p>
AktuálisBeivott, rányugtatózott, majd szembehajtott a forgalommal Képtelen volt feldolgozni a válását, ezért a forgalommal szembe hajtva próbált végezni magával egy hódmezővásárhelyi férfi. Csak a csodán és a szembejövő lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt tragédia.
AktuálisNem kellett börtönbe menni a késelő nyírségi apának, mert a fia megbocsátott neki Felfüggesztett börtönnel megúszta az a jékei apa, aki kis híján halálra késelte fiát. A bíróság – többek között – azzal indokolta a döntést, hogy a fia idő közben megbocsátotta apjának, hogy leszúrta.
AktuálisDurván megverte, szexuálisan molesztálta 3 éves lányát a részeg nyíradonyi apa Három éves kislányát molesztálta szexuálisan egy nyíradonyi apa, aki ha berúgott, durván meg is verte kislányát. A gyereket csak a nevelőszülők mentették ki apja kezei közül, anyja ugyanis a molesztáló apánál hagyta a gyereket.
AktuálisAzért molesztálta saját kislányát az anya, hogy a barátja ne akadjon ki <p>Negyed évszázadot kell a rácsok mögött eltöltenie annak a háromgyermekes asszonynak, aki saját 16 hónapos lányát molesztálta - és mindezt videóra is vette.</p>
AktuálisGödöllői gázolás: lánya gyilkosa szemébe akart nézni a gyászoló anya <p>Ítéletet hirdetnek kedden a gödöllői Sz. Lajos ügyében, aki 2016-ban saját kocsijával nyomta agyon a Turay Ida színház fiatal munkatársát.</p>