AktuálisEgyszerű a titok – Így lesz isteni a toroskáposzta Mi a különbség a toroskáposzta és a székelykáposzta között? Egyáltalán melyiket, milyen húsból kell elkészíteni, és mennyi idő alatt főnek össze az ízek? Nem kell többet ezeken a kérdéseken rágódnia, a Bors most elmondja a válaszokat!
AktuálisAz arányokon múlik a jó slambuc A magyar konyha már az elmúlt évszázadokban is világhírű volt. Jó néhány étel azonban az idő múlásával feledésbe merült. Pedig amilyen egyszerűek, olyan finomak.
AktuálisRockzenészből lett rántotthús-specialista Nyúzó Imre Nyúzó Imre 12 évig egy rockbanda énekese volt, ám ma már másképp szolgálja ki a rockzene szerelmeseit: bisztrót nyitott nekik.
CelebVan, aki kapál, van, aki főz - filmsztárok civil munkái Még a legnagyobbak életében is lehet olyan, hogy nem jönnek a felkérések, nem rájuk gondolnak a rendezők, és így a bevétel is elmarad, ezért sok híresség gondolta már úgy: jó lenne valamilyen civil állás vagy foglalkozás is a filmezés mellett.
AktuálisZsírtól lesz finom a sütemény Az ünnep nem lenne az igazi a már jól megszokott, minden évben asztalra kerülő sütemények nélkül. Ezeket már egy nappal korábban is elkészítheti, de ha karácsony napjára hagyja, akkor sincs baj, ugyanis pofon egyszerű megcsinálni.
AktuálisA diktátor kuktája emlékezik: Kádár az édességet szerette, nem a krumplilevest Ifjú korában Kádár Jánosnak főzött, majd a séfkabátot reverendára cserélte Michels Antal, aki ma már a krumplileves és a desszertek helyett az élet kenyerét és a lélek italát adja táplálékul az embereknek.
Aktuális2019-ben a TV2 Csoport a legnézettebb csatornaportfólió 2019-ben a TV2 Csoport mindhárom célcsoporton (A18-59, A18-49 és A4+) vezet az RTL Magyarországgal szemben, így a legnézettebb csatornaportfólió (január 1-től december 11-ig tartó időszak). Ha a megnyert napok számát vizsgáljuk a TV2 Csoport...