AktuálisBényi Ildikó: 9 évesen tudtam, bemondó leszek Az Önök kérték háziasszonya kislányként csodálta a tévébemondókat, és már kilencévesen eldöntötte, ő is ezt a pályát választja. Jól tette, a műsorvezető sikere azóta is töretlen.
AktuálisKalandosan él Juhász Árpád Egy híján hatvan évvel ezelőtt tette be a lábát a televízió egykori székházába a világutazó geológus, azóta ejti ámulatba a tévénézőket.
SportPesti Srácok: Farkas Mátyás az a sportmenedzser, aki a válogatott sztárját kihasználva akart pénzt kicsalni a Fradiból
AktuálisIlona néni: Mindenki vegyen Borsot! A dunavarsányi nyugdíjas az exkatona férjével lakásfelújításba kezd a mesés nyereményből.
AktuálisMondja ki hangosan, mit csinál, hogy ne felejtse el! Kivel ne fordult volna már elő, hogy elfelejtett valamit? Nem kell azonnal megijedni, ha ezt tapasztaljuk magunkon, de egy pont után már kényszercselekedetek alakulhatnak ki.
AktuálisJogerősen hat évre ítéltek egy koszovói kábítószercsempészt Szegeden Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla egy koszovói férfit, aki több mint 11 kilogramm marihuánát próbált 2017-ben Magyarországon keresztül Olaszországba csempészni.
AktuálisSzmog ellen nem segít a maszk Már lassan a csapból is az folyik, hogy a magas szállópor-koncentráció miatt rengeteg betegségnek vagyunk kitéve. Mekkora a veszély?
CelebJön a Mission Impossible hetedik és nyolcadik része is! Hatvanévesen is Ethan Hunt lesz Tom Cruise!
AktuálisÁrvíz fenyegeti Toronyt a hódok miatt El kell kezdeni kilőni a hódokat a Vas megyei községben, mivel elkezdték gátakkal eltorlaszolni az Aranypatakot. Az egyik szennyvíztelep működését is megzavarták.