AktuálisTraffipax: Ahányszor beleszaladunk, annyiszor büntetnek Elege lett a gyorshajtókból a rendőrségnek, bekeményítenek. És lényegében bárhol megtehetik, az ugyanis nincs szabályozva, hogy a traffipax csak forgalommal megegyező irányba állhat.
CelebÁdám Tamás titkolta kilétét, a szomszédok azt sem tudták, kit tisztelhetnek benne Minden este törzshelyén sörözgetett és jókedvűen bandukolt haza, de az utóbbi hetekben lehajtott fejjel járkált, és már vissza sem köszönt szomszédainak. Környezete szerint Ádám Tamáson látszott, hogy baj van.
CelebSzabó Dóra: Kordában kell tartani az érzelmeimet Többször is könnyekben tört ki a MasterChef VIP-ben Szabó Dóri, aki másodpercek alatt képes hatalmas mélységeket és magaslatokat megélni. És bár nem bánja, hogy ki tudja mutatni az érzelmeit, szeretne kicsit megkeményedni.
AktuálisGyógyszert is pisilünk a Balatonba Leggyakrabban antidepresszánsok és epilepszia elleni gyógyszerek maradványait találták szakértők a Balaton vizében. A hatóanyag jellemzően vizelettel kerül oda.
AktuálisA hajléktalangyilkos tini anyja: Mintha szíven szúrtak volna Huszonöt évesen szabad lehet az a 16 éves fiú, aki két hajléktalant vert halálra Tatabányán. M. Apolló édesanyja kitartott gyilkos fia mellett.
AktuálisSzéll Tamás: A rakott krumpliba a tejszín jobb, mint a tejföl Ha azt gondolja, hogy a rakott krumplin nem lehet sokat variálni, akkor téved. A jól bevált recepten változtasson egy kicsit, így mindig meg tudja lepni a ház népét.