AktuálisÓvatos nyitásban reménykednek a vendéglátósok – már a kerthelyiség is nagy segítség lenne A vendéglátósok és a konditeremtulajdonosok azt szeretnék, ha szigorú korlátozások mellett ugyan, de megnyithatnának a létesítmények.
AktuálisA mediánbér 2010 óta 91 százalékkal emelkedett Tíz év alatt nagyot nőtt Magyarországon az átlagbér és a medián bér is - jelentősen javuló kereseti statisztikáról számolt be az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese kedden.
AktuálisCuki levelet írt egy kisfiú a szomszédoknak, hogyha vége a karanténnak, hagy sétáltathassa a kutyájukat A fiúcskát teljesen elvarázsolta labrador kölyök.
CelebEz az 1-1,5 hét számunkra egy hatalmas trauma volt - Megjött Béci terhes párjának szövettani eredménye
AktuálisEz aztán a parlament: kaszával ajándékozták meg a miniszterelnököt beszéde közben Ingyencirkusz közpénzből.
AktuálisBörtönbe került a pedofil sárkeresztúri apa – a férfi állítja: semmi rosszat nem tett A 46 éves sárkeresztúri férfi családja végre fellélegezhet, R. Ferencet letartóztatták. A pedofil a saját öccse után a kislányával is fajtalankodott.
AktuálisVilághódító útra indult a magyar gitáros lány feldolgozása – videó Noémi, a RockMilady néven ismert győri gitáros, énekesnő Joan Jett egyik legsikeresebb dalát, az I hate Myself for Loving You-t dolgozta fel. A dalhoz tavaly októberben készítettek egy koncert-cover klipet, ami Valentin-napon debütált a YouTube-on.
CelebGáspár Bea élete formájában: alig lehet ráismerni fogyása után – fotó Úgy tűnik, az életmódváltás eléggé bejött Bea asszonynak.
AktuálisOrbán Viktor: Minél hamarabb minél több vakcinát kell szerezni Orbán Viktor hangsúlyozta: nincs keleti vagy nyugati vakcina, csak jó és rossz.