Sport

Dartsosnak sem utolsó a vízilabdás

(turcsik)

Létrehozva: 2018.01.11.

Ha egy villanyszerelő, Rob Cross szinte egyik pillanatról a másikra dartsvilágbajnokká válhatott, akkor a Fradi pólósai, Jansik Szilárd, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás és Manhercz Krisztián is reménykedhet, hogy egyszer sikeres lehet ebben az egyre népszerűbb sportágban. A négy fiatalember megmérettette ugyanis magát a több mint 1300 versenyzôt számláló érdi amatőr dartskupán, ahol rengeteg élménnyel  és tapasztalattal lettek gazdagabbak. Sőt a vb-ezüstérmes válogatott Manhercz rögtön az első össze­csapásán még egy 180-at is dobott, ami a három nyíllal elérhető maximális pontszám.

– Sajnos ennek ellenére én is és a többiek is elveszítették az első körös meccsüket, de a vi­gasz­ágon azért nyertünk pár összecsapást, végül én jutottam a legtovább, hajnali fél kettőkor fejeztem be a tornát – árulta el a 25 grammos nyílszettet használó Manhercz, aki 2014-ben ismerkedett meg a játékkal, amikor még a Szegedben pólózott. – Az öltözőben volt egy dartstábla, és az edzések után mindig dobáltunk egy kicsit. Természetesen az amatőr kupára is készültünk a többiekkel. Az őszi idény december közepén ért véget, így volt időnk elmenni napi 2-3 órát gyakorolni. Persze a versenyhelyzet azért más volt. A teljesítményünket a stressz és a fáradtság is befolyásolta, hiszen egy-egy meccs között órákat kellett várni, de élveztük a kihívást. Megismerkedtünk a magyar szuperbajnok  Székely „Penge” Pállal, Czipó Vivien kétszeres ifjúsági Európa-bajnokkal és Ziegenhám Medárd szövetségi kapitánnyal.

A húszéves vízilabdázónak a 16-szoros világbajnok Phil Taylor volt a kedvenc dartsosa, de szerinte az utolsó vb-jén döntôig jutó legenda visszavonulása nem fogja visszavetni a sportágat, mert nagyon sok a feltörekvô, fiatal profi játékos a világon.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek