Annyira idegesítette a sorozat, hogy Székely Pál zavaró tényezőnek használta az edzés mellett.
Vasárnap kezdődött a hazánkban is népszerű PDC dartsvilágbajnokság, amelyen ezúttal sincs magyar induló. Székely Pál ugyanakkor idén első magyarként jutott döntőbe a PDC második vonalát jelentő Challenge Tour egyik versenyén, és célja, hogy mostantól két éven belül bekerüljön a sportág nemzetközi elitjét képező 128 Pro Tour-kártyás játékos közé. A korábbi kézilabdázó nagy álma, hogy a világ élvonalában, a PDC-sorozatban kapjon szerepet.
Székely Pál a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt a kezdetekről:
Három évbe telik a helyes technika elsajátítása, amikor már stabillá válnak a dobások. Ezután következik a finomhangolás, a pontosítás. Napi másfél-két óra gyakorlás arra elég, hogy úgy fejlődjél, mint az ellenfelek. Ennél többet beletenni, főleg munka mellett, nem könnyű. És akkor ott van még magának a versenyzésnek a megtanulása. Edzésen és versenyen dobni ugyanis két különböző dolog, egyik sem helyettesítheti a másikat.
- mondta a dartsos, aki speciális tecnikával edzett. Felesége a Barátok közt sorozatot nézte, míg ő otthon gyakorolt.
Ebben a sportban sok minden fejben dől el. Volt idő, amikor otthon a nappaliban edzettem, miközben a feleségem a Barátok köztöt nézte. Ki nem állhattam azt a sorozatot, és arra használtam, hogy ki tudom-e zárni a zavaró párbeszédeket, maximálisan a dobásra koncentrálva.
A teljes interjút ide kattinva olvashatod el.
Hirdetés: A darts-vb legalább annyira hozzátartozik az ünnepi időszakhoz, mint az ajándékok megvásárlása. A londoni világverseny ráadásul évről évre egyre több rajongót képes toborozni világszerte. Nem túlzás! A dartsban inkább rajongók vannak, akik együtt bulizzák végig az egyes meccseket. Ez az egyik olyan sportesemény, amely a december 15-i nyitány után zárja az óévet, és az újévben ér véget. A címvédő az angol Luke Humphries, de ebben a sportágban nagyon kicsik a különbségek az élmezőnyben. Részletek itt!