Úgy tűnik, mindenki jól járt azzal, hogy a Ferencváros kölcsönvette az év végéig a Werder Bremen játékosát, a korábban a Liverpool csapatával Bajnokok Ligáját nyerő Naby Keitát. A 30 éves guineai válogatott középpályás egyre többet játszik, nagy nyeresége a Fradinak, ráadásul Keita jól érzi magát a zöld-fehéreknél.
Amikor megérkezett a hír, hogy a Liverpool gárdájával Bajnokok Ligáját nyerő középpályás, Naby Keita a Fradiba igazol, sokan felkapták a fejüket. A 30 éves játékos, aki 2024 áprilisa óta nem játszott tétmérkőzést felfüggesztése miatt, szép lassan tért vissza a pályára, és a Ferencváros türelmes vezetése és Robbie Keane hozzáértő munkájának köszönhetően fokozatosan lendült játékba.
Ma már odáig jutott a guineai válogatott, hogy alapemberré, nélkülözhetetlen fogaskerékké vált a Fradiban – az utolsó négy bajnokin egyaránt kezdőként lépett pályára –, nem véletlen, hogy a játékos boldogan nyilatkozott a Bildnek jelenlegi helyzetéről.
Kifejezetten boldognak érzem magam, hiszen végre ismét jól mennek a dolgaim.
Tavaly december óta volt időm felkészülni a visszatérésre, lépésről lépésre szereztem vissza a formámat, frissnek érzem magam. Fizikailag is utolérem magam, egyre többet játszom, segítségére tudok lenni új klubomnak abban, hogy elérjük a céljainkat, hogy megnyerjük a bajnokságot és a kupát" – jelentette ki a korábbi BL-győztes játékos.
Mindenesetre – noha csak 2025 decemberének végén jár le Keita kölcsönszerződése – már most arról beszélnek a szurkolók, vajon miként lehetne megtartani a középpályást. A Bild erre is magyarázatot talált: egy esetleges újabb bajnoki cím kupagyőzelemmel megfűszerezve biztosan jó alkupozícióba hozná a Fradit, amelynek egyébként vételi opciója is van Keitára.
HIRDETÉS – Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!