Vajon látjuk még valaha régi fényükben tündökölni az Alien-filmeket? Kis túlzással 40 éve vár egy újabb kifogástalan epizódra a népes rajongótábor, hiszen ekkor, azaz 1986-ban mutatták be A bolygó neve: Halált. A franchise azóta viszont mintha csak keresné önmagát. A 2024-ben megjelent Alien: Romulus-szal végre úgy is tűnt, hogy megvan a helyes mezsgye, hiszen a mozi hangulatában valóban tisztelgett az első két epizód előtt, a kritikusok és a rajongók mégsem voltak vele maradéktalanul elégedettek. Ám miután a film közel 300 millió dollár profittal zárt, a direktor, Fede Álvarez és társai zöld lámpát kaptak, hogy elkészítsék a folytatást, amiből egy hirtelen jött, rejtélyes rendezőcsere miatt lehet, mégsem lesz semmi.

A kérdés jogosabb mint gondolnánk, ugyanis Fede Álvarez távozásához a Romulus 2 éléről sok köze lehet az Alien-filmek atyjának, Ridley Scottnak. Noha a legutóbbi Alien-mozi uruguayi rendezője néhány hónapja még hatalmas csinnadratta közepette jelentette be, hogy már kész is vannak a második rész forgatókönyvével, a színfalak mögött már jóval felhősebb volt a hangulat.
Egyes információk szerint ugyanis a produceri feladatokat betöltő Ridley Scott és Fede Álvarez között kreatív fronton rengeteg nézeteltérés volt, ami miatt az egekig szökött kettejük között a feszültség:
Kíváncsi vagyok, valaha megtudjuk-e az igazságot, de azt hallottam, hogy Fede és Ridley nagyon sokszor vesztek össze, és ez vezetett előbbi távozásához. Egy megbízható barátom azt mondta, hogy Álvarez vissza akarta hozni Michael Fassbendert David szerepében, de Ridley ezt elég határozottan elutasította
– írja az egyik felhasználó az X-en.
Ez pedig, mint tudjuk, végül ahhoz vezetett, hogy Álvarez hátrébb lépett eggyel, és ezentúl már csak tanácsadóként, és nem direktorként vesz részt a projektben. A megüresedett rendezői székben a Hang nélkül: Első napot dirigáló, viszonylag zöldfülű Michael Sarnoski foglal majd helyet.

A hír hallatán pedig ki is tört a pánik a rajongók körében. Nem tekintik jó ómennek a rendezőcserét és bár bíznak Sarnoskiban, többen már temetik a produkciót. Valljuk be, nem ok nélkül, hiszen az Alien-franchise története ugyancsak dúskál az elkaszált projektekben.
Ha az újabb mozifilm befuccsol, a két állkapcsú földöntúli rettenetet még a streaming megmentheti. Ugyan az Alien: Föld címre keresztelt fogadtatása sem volt épp egyoldalúan pozitív, a kritikusok többségének tetszett, és nézettségben sem vallott kudarcot, így jöhetett is belőle a 2. évad, melyen már gőzerővel dolgoznak.
Az előkészületi munkálatok javában folynak a Disney háza táján, a forgatás pedig már most tavasszal, előreláthatólag valamikor májusban, a londoni Pinewood stúdióban veszi kezdetét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.