CelebHúslevessel védekezik a koronavírus ellen Dobó Kata Sztárszakácsok lesznek hírességeink a bezártságban. Dobó Kata főztjét agyondicséri a kislánya.
AktuálisA Bors utánajárt: Maszkhoz igazították a kétméteres távolságot Tudományos kutatás igazolja, hogy akár 8 méterre is elrepülhetnek a tüsszentéskor, köhögéskor keletkező cseppek. Hogyan lehet az ember így is biztonságban?
AktuálisFolyadékveszteséget okoz a vírusálló védőruha – Dakar-ralis terhelés alatt dolgoznak az orvosok Kevesen gondolnák, de a vírus ellen küzdő, védőfelszerelésben dolgozó orvosok hasonló megpróbáltatásokkal küzdenek, mint a forró sivatagban hajtó autóversenyzők. Ruhájuk nem ereszti át a vírusokat, de viselete hatalmas terhelést ró a viselőre.
AktuálisVécépapírt és pirulát keresnek a neten Míg tavaly az internetezőket a sztárok és sportesemények érdekelték leginkább, addig idén eddig a legtöbben a koronavírusra és annak gyógyítására, valamint a vécépapírra és a netes vásárlásra kerestek rá.
CelebNémeth Kristófot nem akarják kifizetni Több magyar híresség a tavalyi szerepléséért járó gázsijának inthet búcsút, mert a megbízók, akiknek már rég fizetniük kellett volna, most a koronavírusra hivatkozva nem teljesítenek. Németh Kristóf szerint össze kell fogni.
AktuálisBobek doktornő a Szent Lászlóból: Teljesen megváltozott az eddigi életünk Hetek óta emberfeletti küzdelmet vívnak a járvánnyal a Szent László Kórház orvosai és ápolói, hiszen oda kerülnek a legsúlyosabb állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek és azok, akik lélegeztetőgépre szorulnak.
AktuálisKarantén és óvintézkedések helyett buliznak – Svédország fittyet hány a koronavírusra Az egész világ azon van, hogy megfékezze a járványt, egyes európai országokban még kijárási tilalom is érvénybe lépett. Svédországban viszont az emberek úgy élnek, mintha mi sem történt volna.
CelebBelehalt a koronavírusba Jaksity Kata barátnőjének édesanyja A műsorvezetőnő személyes tapasztalatai alapján igyekszik felhívni mindenki figyelmét arra, hogy sajnos tényleg bárki elkaphatja a koronavírust, ezért be kell tartani minden lehetséges óvintézkedést.
AktuálisÉlő sejtekben szaporítják az új típusú koronavírust - Több bevált gyógyszer is hatásosnak bizonyult Magyarországon sikerült izolálni az új típusú koronavírust, mellyel lehetőség nyílt a hazai vakcinafejlesztésre és a kórokozó tanulmányozására. De mit jelent ez pontosan?
AktuálisÁbel Anitáék összefogtak a fodrászokért - A jelszó: Tartsuk életben egymást! Ábel Anita és Liptai Claudia is arra buzdítanak, hogy vegyünk kupont a fodrászunkhoz, körmösünkhöz, a kedvenc kávézónkba, így a kisvállalkozók életben maradnak, a vendégek pedig a járvány után igénybe vehetik a szolgáltatást.