Irázi Ágota fiatal kamaszként hízott meg. Iskolás társai gyakran csúfolták, mert ő volt az osztályban a legalacsonyabb és a leginkább túlsúlyos. Emiatt döntött úgy, hogy mindent megtesz a fogyása érdekében…
Sokan arra esküsznek, hogy nem tudtak volna táplálkozási szakember és edző nélkül lefogyni. Ugyanakkor vannak, akik külső segítség nélkül kezdenek bele egy új életmódba. Ágota szerint nem szabad másra várni. Ő az internetes kutakodásai alapján szabadult meg több, mint negyven kilótól. Mesés fogyásáról a Fanny magazinnak árult el titkokat.
Egész fiatalon, már 13-14 éves korában elkezdődtek a súlyproblémái.
– Gyerekkoromban teljesen normális alkatom volt – árulja el Ágota. – Semmilyen előzménye nem volt a túlsúlynak. Tinédzser koromban kezdődtek a gondok. Egyszer csak azt vettük észre a szüleimmel, hogy elég szépen ragadnak rám a plusz kilók. Még orvoshoz is elmentünk emiatt, akik a hormonrendszer felborulására gyanakodtak, de kiderült, hogy nem ez állt a háttérben.
Egy idő után nagyon sok mindenben korlátozott, hogy duci lettem. Nem úgy ment a mozgás, mint korábban. Iszonyú hamar elfáradtam, hogy ha biciklizni vagy sétálni mentem, a futást pedig abszolút nem bírtam már.
Esztétikai szempontból is zavart, hiszen le kellett mondanom a kedvenc ruháimról, mert már nem jöttek rám. A lábszáram is olyan vastag lett, hogy nem tudtam felvenni egy hosszú szárú csizmát sem. Amikor középiskolába kerültem, még több problémát szült ez a helyzet, mert volt pár diák, aki csúfolt is, amiért alacsony és túlsúlyos voltam, ugyanis én voltam az osztályban a legalacsonyabb és a legteltebb.
2011-ben főleg a bántások miatt jött el a fordulópont az életében.
– Azt éreztem, hogy véget kell vetni ennek az egésznek és mindent meg fogok tenni azért, hogy lefogyjak – árulja el a fiatal nő.
Fejben eldöntöttem, hogy igenis nekem változni kell. Nem mertem mérlegre állni, nem tudom pontosan, hogy mennyiről indultam, de az biztos, hogy 100 kg fölött voltam a 158 centim mellé.
Eleinte elszomorított, hogy a mérleg nem azt mutatja, amit én látni szeretnék, de nem adtam fel, tartottam magam az elhatározásomhoz és célkitűzésemhez. Később rájöttem, hogy a kitartás meg fogja hozni azt az eredményt, amit el szeretnék érni. Az elindulás rettentően nehéz volt, de ahogy mentek le rólam a kilók, egyre jobban éreztem magam, ami mindennél kellemesebb érzés volt. Bevallom, nem volt profi segítségem. Az interneten néztem utána, hogy hogyan is kellene belevágni az életmódváltásba. Saját magamnak készítettem egy tervet az étkezésekre és mozgásra vonatkozólag.
Ágota akkor még a szüleivel élt, részben az édesanyja főztjét ette, de egy idő után meg akart tanulni főzni, így időnként saját magának készítette az ételeket.
– Arra figyeltem, hogy meglegyen a napi 3-5 étkezés – magyarázza. – Ugyanúgy megettem a pörköltet tésztával, sülteket, rántott húst is, de csak mértékkel. Tulajdonképpen ugyanazokat az ételeket fogyasztottam, amiket korábban is, csak kevesebbet. Például sült húsokból nem ettem meg egyszerre 3-4 nagy szeletet, mint ahogy korábban, hanem csak mondjuk két kisebb darabot, mellé pedig sok-sok zöldséget. Nem vontam meg magamtól semmit, mert így könnyebben tudtam tartani a kisebb adagokat. Az utóbbi egy évben nagyon megszerettem a bulgurt, spenótot, brokkolit, avokádót. Régen soha nem ettem ilyeneket, de most már el se tudom képzelni azt, hogy ne iktassam őket be az étrendembe. Amióta lefogytam, sokkal jobb a közérzetem, magabiztosnak érzem magam. Az XXL-es méretett XS-S méretre váltottam, ami számomra elég nagy felüdülés.
Ágota három műszakban dolgozik, de ennek ellenére igyekszik tartani a már korábban kialakított életformáját. Hetente háromszor-négyszer edz otthon, saját testsúlyos-, szalagos gyakorlatokat végez, és fut. Tudatosan megenged magának időnként „csaló” napokat, amikor az útja valamelyik gyorsétterembe vezet. Nem tartja magát édesszájúnak, de néha beiktat az étrendjébe egy kis csokit, süteményt, csipszet vagy akár energiaitalt is.
– Az én titkom az, hogy nem adtam fel. Küzdöttem azért, hogy változtassak a testemen, ezzel együtt a közérzetem is sokkal jobb lett. Büszke vagyok magamra, hogy végig csináltam. Nekem is voltak olyan napok, amikor azt mondtam, hogy nem bírom tovább, abbahagyom, de mégis felemeltem a súlyzót és végigtoltam az edzést. Minden fogyni vágyó embernek azt szeretném üzenni, hogy ne adja fel. Tudom, nem könnyű, nekem se egy hónap alatt mentek le a kilók, de megéri küzdeni érte. Amikor meglátja az ember a várva várt eredményt, annál nincs nagyobb boldogság.