Szerkesztőségünkben is kisebb vitát robbantott ki a kérdés, felvegye-e az autós a stopposokat vagy sem? Íme két vélemény.
Soha!
Stoppost felvenni? Soha! Még a családtagjaim, de a barátaim sem ülhetnek be a makulátlanul tiszta és még mindig „újszagú” kocsimba! Ha mégis elkerülhetetlen, hogy a jobb egyre tegye valamelyik a tomporát, elvárom, hogy frissen mosott ruhát viseljen, és legyen nála váltócipő, nehogy behozzon valami koszt vagy kórságot.
Sajnálom. Lehet, hogy antiszociálisnak tartanak, de ezen a szokásomon már semmi nem fog változtatni.
Az idegenekkel egyébként nem csak higiéniai fenntartásaim vannak, biztonsági okokból sem ültetnék be magam mellé senkit. Mi van, ha kirabol, elrabol, megtámad?
Nyilván a stopposok nagy része is veszélyesnek tartja az utazás e formáját, hiszen őket is megtámadhatja az az autós, aki felveszi. Én úgy gondolom, ez roppant veszélyes üzem, így mindenkit arra kérek, hogy az MXX 001 rendszámú autóm elé ne tegyék ki a kezüket, mert nálam esélyük nincs!
Ősbizalom
Ifjúságom legszebb emlékei közé tartozik a lengyelországi stoppos túra, de a Balatonon is sokszor közlekedtünk így. Ha nagy volt a csapat, egy-két csinos lány állt csak ki, és a megálló autóshoz intett két-három havert. Talán azért is oly szép emlék, mert abban az időben a csalilányok közé számítottam.
Ma én ülök a volánnál, és Budapest környéki lévén, előfordul, hogy hazaviszem azt, aki lekéste a buszt. Késő este a városban is megállok, mindegy, fiú-e vagy lány integet, ilyenkor saját véreimre gondolok. Néha elbizonytalanodom, látva a stoppos fizimiskáját: orosz rulettet játszom a szerencsémmel. De aztán arra gondolok: mi lesz belőlünk, ha ennyire sem bízunk egymásban? És a fékre lépek.
