»Hol a határ az igazi átadni való és a betanult, ötezerszer előadott között?«
Bár nem kíséri akkora indulat a mostani István, a királyt, mint anno az Alföldi Róbert fémjelezte előadást, azért összecsapnak az érvek és ellenérvek. Ki hogyan énekelt, megfelelő volt-e a hangosítás, hogyan teljesítettek az új szereplők, jó döntés volt-e egy-egy énekes leszerződtetése? A producer, Rosta Mária – szerintem – nagyrészt helyesen látja a dolgokat, igyekszik igazságos ítéletet hozni, noha szinte eggyé vált a rockoperával.
Sokat hallani mostanában, hogy elértéktelenedett eszmék, gondolatok, olcsó közhelyek és agyonismételt, agyonhallott mondatok szegélyezik az életünket, ezért néha feltehetjük magunknak a kérdést: Hol a határ az igazi átadni való és a betanult, ötezerszer előadott között? Mitől lesz hiteles egy előadás? Lehet-e sikeresebb egy nemzet rockoperája újabb korszakban? Mit jelent elégni a színpadon? Mit jelent hinni valamiben? Mit jelent lélekkel megtölteni egy előadást?
Kérdések, hogy aztán itt álljon egy olyan mű, amely valószínűleg évszázadokon keresztül, és talán azon túl is fennmarad.
