Én bírom Schmuk Andor humorát. Mindig kitalál valamit, amivel sikerül magára vonnia az emberek figyelmét. Így van ezzel a Hugo névre hallgató patkánnyal is. Mert kinek jutna eszébe egy patkányt örökbe fogadni? Hát persze, hogy neki, ráadásul nem is egy egyszerű, emberhez szoktatott, laborok számára kitenyésztett, piros szemű albínót, hanem egy remélhetőleg renitensebb vándorpatkányt, aki még nevelésre szorul. Mert mit csinál a laborok számára kitenyésztett kedves, barátságos, szelíd, fehér patkány? Ahelyett, hogy jól beleharapna az ember kezébe, amikor éppen valamilyen kísérleti gyógyszert akarnak kipróbálni rajta, inkább tűr. Szóval megalkuvó. De mit csinál a vándorpatkány? Felszívja magát és lelép. Persze az örökbe fogadó szülőnek vannak kötelezettségei. Andor, én drukkolok neked, és kérlek, ne felejtsd el, egy vándorpatkány, ha felnő, útra akar kelni. Ne próbáld visszatartani! Szabadítsd ki, hadd menjen útjára! Tegyél tepertővel megszórt hamuba sült pogácsát a batyujába, és bírd rá, hogy néha jelentkezzen be skype-on! Állítólag ez a szerető apa típus vonzza a nőket. És ha ezt látják, még a lánykérés is jobban megy majd. Aztán ezzel is be lehetne kerülni a médiába. Én megnézlek.