BÚCSÚ

Szívszorító: itt temetik el az Árpád hídi tragikus baleset egyik szerelmesét

Létrehozva: 2024.08.17.

Ma utolsó útjára kísérik a tragikus sorsú vőlegényt.

Szomorú nap köszönt az erdélyi Gyergyóditróra augusztus 17-én szombaton. Ezen a napon, délután helyezik ugyanis végső nyugalomra az Árpád hídi tragédia fiatal áldozatát, a mindössze 34 éves dr. B. Ervint. Ismeretes, a férfi július 3-án, békében és a legnagyobb boldogságban autózott haza, oldalán imádott menyasszonyával, a 32 éves Sz. Mónikával. A pár öröme nem véletlenül volt határtalan: pár nap múlva örökre összekötötték volna életüket. 

gyertya, gyász, tragédia, halál
Mónikát már eltemették Felvidéken, míg Ervint szombaton helyezik végső nyugalomra   Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A fiatalok álmát azonban a sors kegyetlen fintora és egy ámokfutó vendéglátós döntötte romba: aznap ugyanis a 43 éves B. Roland elrabolt egy taxit a tulajdonosától, majd a gázra taposott és szemből felhajtott az Árpád hídra. 

Először egy Hyundainak ment neki, majd egy taxinak és Ervinék Suzukijának. A taxiban négyen súlyosan megsérültek, míg a Suzukiban ülő jegyespár azonnal elhunyt, ahogyan az ámokfutó is

A történtek után Mónika és Ervin családja teljesen összetört, a mai napig képtelenek feldolgozni a tragédiát. A párost ugyanis mindenki szerette, ahogyan ők is egymást. A pár azonban nem nyugodhat közös sírhelyen: míg a felvidéki Mónikát szülőfalujában, Kéménden kísérték utolsó útjára, addig az erdélyi Ervint Ditrón. Előtte azonban egy közös megemlékezést és búcsút is tartottak nekik Budapesten, amelyre a pár rengeteg barátja elment. 

Mónikát azóta családja már elkísérte az utolsó útjára, a szertartáson szívszorító búcsút vettek tőle augusztus 9-én. Párját pedig ma helyezik végső nyugalomra. A gyászjelentésen Kosztolányi Dezső szívfacsaró szavaival búcsúznak  a jegyespártól: 

"Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?"

A temetésre, ahol a szertartáson a férfi szerelméről, Mónikáról is megemlékeznek, vélhetően rengetegen részt vesznek majd. A család azt kérte, hogy a sajtó maradjon távol, a kérést természetesen tiszteletben tartunk. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek