Az egykori szépségkirálynő még mindig nem hagyta maga mögött a múltat teljesen. Legalábbis ez derül ki Kulcsár Edina legújabb vlogjából, melyben burkoltan beszól G.w.M volt kedvesének, Nagy Melanie-nak.
Kulcsár Edina valószínűleg sosem lesz öribari Nagy Melanie-val, hiszen utóbbi volt az elszenvedője G.w.M és a szépségkirálynő titkos románcának. A rapper két gyermekével hagyta magára az anyukát, aki bár a padlóra került a szakítás után, ma már kicsit sem érdekli, hogy éppen mi van az exével és annak új feleségével. Visszafelé viszont ez még nem működik, hiszen G.w.M többször beszólogatott már Melanie-nak, de Edina is szívesen tesz megjegyzéseket férje volt párjára. Legutóbb egy budapesti étteremben szúrtak oda az anyukának, aki a barátnőivel koktélozgatott, mikor Kulcsár Edina és G.w.M jelenetet rendezett a helyszínen. Akkor Melanie úgy fogalmazott, hogy ebből a történetből szeretne már kimaradni, mert nagyon cikinek érzi, főleg azért, mert a rapper két és fél évvel a szakítás után is vele van elfoglalva. Erre akkor nem érkezett válasz másik két szereplőtől, azonban nem kellett sokat várni arra, hogy ismét tegyen valaki egy csípős megjegyzést. Ezúttal nem G.w.M-ről van szó, hanem Kulcsár Edináról...
Az ex-szépségkirálynő a legújabb fizetős vlogjában kalandozott vissza a múltba, mikor megkérdezte férjétől, hogy most boldog-e. Erre a válasz egyértelmű igen volt, és még költői kérdésként azt is hozzátette G.w.M, hogy máskülönben miért lenne vele. No, ennél a pontnál jött Edinától a múltidézés, s azt mondta szerelmének, hogy mivel volt már olyan időszak az életében, hogy nem volt boldog valakivel, és mégis vele volt, szeretné tudni, hogy jelenleg mi a helyzet. Ezt a rapper egy hangos nevetéssel jutalmazta, hiszen ki másra gondolt volna Edina, mint Nagy Melanie-ra?! De itt még nincs vége! Az édesanya rákontrázott, és azt mondta: mindenkinek az életében vannak ilyen vakvágányok. Feltehetően itt már nem csak férje múltjáról beszélt, hanem a sajátjára is gondolt, hiszen óriási nevetésben törtek ki.
A nézők mondjuk ezt nem díjazták annyira, mint a két főszereplő. Más véleménnyel vannak a vakvágányokról.
Azért most se hagyta ki, hogy ne szóljon be az exeknek. Vakvágányok... Majd megtudod anyukám, melyik a vakvágány. Most megyek hányni
– írta valaki.