Celeb

Közel 40 éve küzd gyógyíthatatlan betegségével Kovács Áron

Bors

Létrehozva: 2021.11.04.

Kovács Áron kisgyermekként tudta meg, hogy gyógyíthatatlan beteg. Szüleinek köszönhetően cukorbetegségét nem tragédiaként élte meg, kihívásként tekintettek az új helyzetre. A közel négy évtized alatt megtanult ezzel együtt egészségesen élni.

Először készül diabetológiai ismeretterjesztő színpadi előadás a cukorbetegségről. A Édes-keserű című mű a Diabétesz Világnap előnapján, november 13-án kerül bemutatásra a Kongresszusi Központban olyan neves színészekkel, mint Bencze Ilona, Bodrogi Gyula, Csonka András, Kautzky Armand, Pásztor Virág, Varga Izabella, Voith Ági, Fehér Adrienn, Horányi Juli, Jónás Andi, illetve Kovács Áron, aki számára azért fontos a darab mondanivalója, mert közel negyven éve ő is cukorbetegségben „szenved”.

Én játszom az apukát, akinek a darabban kiderül a kislányáról, hogy cukorbeteg. Kicsit olyan, mintha a saját történetemet látnám a másik oldalról, mert nálam kilencéves koromban derült ki ez a betegség. Ez egy lány története, akinek meg kell tanulnia feldolgoznia az életében ezt a betegséget. Sajnos a mai napi rengeteg tévhit és nem tudás van ezzel kapcsolatban. Aki megnézi majd ezt a darabot, biztos vagyok benne, hogy jobban átlátja ennek a veszélyét és egyben a kezelhetőségét is, egy szórakoztató előadás keretében – mesélte a Bors érdeklődésére a színész-műsorvezető.

Áronnak egy vírusos megbetegedést követően kisgyerekként kellett szembesülnie azzal, hogy gyógyíthatatlan beteg, és élete végéig inzulinos kezelésre szorul.

– Egy ilyen hír után gyorsan felnő az ember, ez a betegség tönkreteszi a gondtalan gyerekkort. Gyerekként ez egy tragédiának tűnik. Szerencsére a szüleim fantasztikus emberek, ők azt mondták, ne lemondásokkal teli legyen az életünk, ne kifogást keressünk, hanem tekintsünk az új helyzetre kihívásként, és megtanultuk ezt a betegséget. Persze én is kerestem az okokat. El kellett jutni odáig, hogy ez nem egy büntetés, hosszú lelki őrlődési folyamat, és míg magával a betegségével igen, ezzel a részével senki nem foglalkozik Magyarországon, pedig legalább olyan fontos lenne, hiszen az ember lelkéből indul ki minden – mesélte Kovács Áron, aki könnyedén kezeli, hogy nem élhet átlagos életet.

A legrosszabb a folytonos éberség, hogy önvizsgálattal kell élni, de ennek is van haszna: ez a fajta önvizsgálat előre viszi az ember szellemi fejlődését. Nincsenek nagy lemondások az életemben, mert megtanultam mindent kezelni. Kaptam egy olyan betegséget, hogy a mértéktelen és szabályokat nem ismerő személyiségemet rákényszerítette, hogy bizonyos dolgokat be kell tartanom. Egészségesen élek, ez pedig egyáltalán nem baj – fűzte hozzá.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek