AktuálisÚjabb brutális állatkínzás: Motor mögé kötve vonszolták Csipeszt Motorja mögött vonszolta egy férfi a kutyáját, amely annyira kifáradt, hogy már nem bírta tartani a lépést. Szerencséjére éppen időben hívták a rendőrséget. A halálra rémült Csipesz végül egy szerető családot kapott.
AktuálisTévé nélkül maradt a volt lottómilliomos Hónapokra televízióadás nélkül maradtak egy kiskunmajsai nyugdíjasotthon lakói. Egyikük elkeseredésében a Bors segítségét kérte.
AktuálisElzárást és pénzbüntetést kapott két állatkínzó Zalában Jogerősen 90 napi elzárásra, illetve 180 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek két zalai állatkínzót pénteken - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
AktuálisAurelio: Nem szököm meg a börtön elől Az elsőfokú tárgyaláson nem hallgatta végig az ítélethirdetést, sokan már azt hitték, inkább elmenekül, semmint börtönbe menne a ValóVilág-győztes. Aurelio hisz abban, hogy kiderül az ártatlansága.
CelebTöbb mint öt év börtönt kapott: remegett és sírt Aurelio a bíróságon Összeroppant a tárgyalóteremben az emberrablásért elítélt egykori valóságshow-hős.
AktuálisAmerikában került börtönbe Hamvai PG A dj egy kinti fellépés során került a hatóságok látókörébe.
CelebGalambos Lajcsi: Kolonc voltam a börtönnek! Idestova négy éve, hogy Galambos Lajost 125 napra bezártak egy kis cellába. A közműlopással megvádolt trombitás azóta sem tudta feldolgozni a történteket, aminek vége reményei szerint a harmadik újjászületése lesz.
AktuálisKínos: 24 év után derült ki, hogy akit elítéltek, ártatlan Több mint 24 évet ült gyilkosságért egy férfi, mire a bíróság a közelmúltban végre kimondta: ártatlan. Az eset pikantériája: az eredeti ítélet értelmében jövőre szabadulhatott volna.