Ezo

4 kíméletlenül őszinte csillagjegy

Létrehozva: 2024.10.21.

Ami a szívén, az a száján: ezek a csillagjegyek akkor is szembesítenek az igazsággal, ha kellemetlen.

Vannak, akik igyekeznek kerülni a konfrontációt, és elmossák a tényeket, netán kifejezetten hazudnak – egyszerűen azért, hogy megóvjanak másokat a kegyetlen igazságtól, vagy épp magukat attól, hogy emiatt kellemetlen helyzetbe kerüljenek. A következő négy csillagjegy azonban még véletlenül sem ilyen.

őszinte, kegyetlenül őszinte, sírás, vigasztal
Vannak csillagjegyek, akik akkor is a szemedbe mondják az igazságot, ha az fáj  Fotó: Pexels

Nem teketóriáznak: ennek a négy csillagjegynek ami a szívén, az a száján

Kos

Ők azok, akik senki és semmi kedvéért nem szépítenek, véleményük szerint ugyanis bármilyen igazság jobb a hazugságnál. Ráadásul hajlamosak előbb cselekedni és utána gondolkodni, azaz jelen esetben előbb kibökni valamit, és csak utána gondolkodni, hogy ezzel megsértenek-e valakit. Impulzívak, igen, ugyanakkor nem ismerik a félelmet sem, így bátran a szemedbe mondanak bármit.

Nyilas

E jegy kegyetlenül őszinte, ha a véleménye kifejezéséről vagy az érzelmei kinyilatkoztatásáról van szó: a Nyilas egyszerűen képtelen elviselni bármilyen hazugságot, így még akkor is könyörtelenül kimondja az igazat, ha azzal másokat magára haragít. Persze a jó szándék vezérli: ő csak azt szeretné, ha segíthetne a barátain, ez pedig számára egyet jelent azzal, hogy semmit sem tart vissza. Sajnos azonban néha hajlamos ítélkezni is, és csak későn jön rá, milyen fájóak lehetnek a szavai.

Szűz

Ő az, aki segíteni akar, ha szeretnéd, ha nem: ki fog javítani, ha valamit rosszul tudsz vagy rosszul mondasz, és akkor is tanácsokkal fog ellátni, ha nem is kérted. Fel sem fogják, hogy ezzel akár meg is bánthatnak: ők csak támogatni szeretnének és a jó útra terelni. Ráadásul hajlamosak átlépni olyan határokat, amiket mások nem, és olyan dolgokba is beleszólni, amikhez semmi közük, egyszerűen azért, mert meggyőződésük, hogy amit ők gondolnak, az a helyes, és nem az, amit te gondolsz.

Vízöntő

E jegy sokaknak tűnhet szívtelennek, ridegnek, érzelemmentesnek, csak mert előtérbe helyezik a logikát, a logikus gondolkodást. Nem akarnak beállni a sorba és azt csinálni, amit mindenki más. A saját szabályaikat követik, és ebbe bizony az is beletartozik, hogy a szemedbe mondják, ha tévedsz. Ez a fajta nyers őszinteség persze nem egyszer keverte már őket bajba, és alighanem jó párszor lesz ez még így. Pedig ők aztán tényleg nem akarnak megsérteni: úgy hiszik, ha ezek a szavak őket nem bántanák, akkor másokat sem teszik. Nos, sajnos a legtöbbször ebben tévednek – még ha jó szándék által vezérelve is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek