Összefogás

Konténerházra gyűjtenek Terikének, akinek a kemoterápia alatt vált hamuvá az otthona – ennyi pénznek kellene összejönnie

Bors

Létrehozva: 2023.02.22.

Hamarosan újra fedél lehet annak a szalkszentmártoni özvegyasszonynak a feje felet, akinek az otthona az idő alatt égett porrá, míg ő kemoterápiás kezelésen volt. Gyakorlatilag aki hallotta Terike történetét, igyekezett valamilyen módon segíteni.

Sümegi Gyuláné Terike története kétségtelenül mindenkit megérintett. Az asszony 10 évvel ezelőtt, rákbetegség miatt veszítette el a férjét, decemberben azonban nála is daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, azóta kemoterápiás kezelésekre jár. Épp egy ilyen kezelésen járt akkor is, amikor február 13-án újabb csapás érte: egy élet munkájával felépített szalkszentmártoni otthona egy lakástűz miatt az enyészeté lett. Az a ház, amiben ott volt mindene: az élete, az emlékei. Miután az asszony és a fia fedél nélkül maradt, az ország egy emberként mozdult meg értük, rengetegen adakozni kezdtek, illetve különféle segítségeket ajánlottak fel a Sümegi családnak. Terike néni többször hangsúlyozta: nem akar a családja terhére lenni, soha életében nem szorult segítségre, most azonban még sincs más lehetősége. Mások jóindulatától függ. Szerencsére jóindulatból akad.

A rákbeteg asszony házából semmi sem maradt  Fotó: Bánkúti Sándor / Bors

Szalkszentmárton polgármestere, Gulyásné Horváth Tünde a Borsnak idézte fel, milyen volt szembesülnie először a történtekkel.

– Az öcsémtől, aki tűzoltó, tudtam meg, hogy mi is történt a falunkban, én akkor éppen egy másik településen tárgyaltam. Másnap együtt mentem a helyszínre a családdal. 

Ledöbbentett a látvány, főleg ismerve Terike állapotát, akit sokan szeretnek, tisztelnek nálunk, hiszen egy ízig-végig becsületes ember, aki mindig tisztességesen élt és dolgozott

 – magyarázta, hozzátéve: természetesen az önkormányzat minden segítséget igyekszik megadni a családnak és Terikének az újrakezdéshez.

– Az nem volt kérdés, hogy az önkormányzatnak segítenie kell a családnak, de kellett némi idő, amíg ezt szervezett keretek közé tudtuk tenni, illetve ahhoz is, hogy felmérjük, hogy mik a legfontosabb dolgok, amire most szükségük lesz.

A ház sajnos az enyészeté lett, de szerencsére rengetegen adakoznak  Fotó: Bánkúti Sándor / Bors

Már azt is tudják, hogy mi az első számú cél, amire a pénzadományt felhasználják. 

Egy konténerház az, ami most a leginkább segítené őket, ennek az ára 7-10 millió forint között van, ehhez még néhány millió forintra van szükségük.

Biztosítottunk egy helységet a nem pénzbeli adományoknak, ahol a leendő otthonuk bútorait, berendezési tárgyait össze tudjuk gyűjteni. A különféle felajánlások azt is lehetővé teszik, hogy a leégett házat elbontsuk, illetve az újba a vizet, a villanyt bevezessük. Rengetegen jelentkeztek, volt, aki eszközöket, volt, aki munkaerőt kínált fel, hihetetlen ez az összefogás, jó tudni, hogy ennyi jó ember él itthon – zárta gondolatait Gulyásné Horváth Tünde. 

Aki szeretne segíteni, ide kattintva teheti meg!

 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek