Kigyulladt

"Ég a HÉV" - menekülnek a HÉV-ről az emberek Óbudán

b

Létrehozva: 2023.08.29.

Módosítva: 2023.08.29.

Aquincum leállt a forgalom.

Kedd reggel leállt a HÉV Aquincum megállónál. A Bors értesülése szerint az emberek pánikba esve ugráltak le a szerelvényről, tűztől tartottak.

Az utasok elmondása szerint az utolsó kocsi gyulladt ki. Többen a HÉV sofőrjéhez szaladtak előre, hogy jelezzék neki, mi történt.

Ég a HÉV! Ég a HÉV

- kiabálták döbbenten.

 

Frissítés:
A MÁV közleményben reagált az esetre:

"Mindenek előtt fontos megjegyezni, hogy utasaink testi épsége egy pillanatra sem került veszélybe a reggeli H5 forgalmi zavar kapcsán, tűzeset pedig egyáltalán nem történt. Az érintett vonat utolsó kocsijának utasok elől elzárt műszerszekrényében egy félvezető alkatrész hibásodott meg a H5-ös vonalon Aquincum megállónál. Az eszköz kialakításából adódóan ez füstjelenséggel és szaghatással járt, mely az alkatrész tönkremenetelét követően magától megszűnt. Nem történt tehát lánggal égés, a füstjelenséget nem rendkívüli hőhatás idézte elő, utasaink biztonságban voltak a HÉV-en. A füstjelenséget észlelő kollégáink elsőre nem tudják megállapítani, mi okozhatja a problémát. Társaságunk ezért minden ilyen esetben az utasok biztonságát tartja elsődleges szempontnak, így legelső intézkedésünk a szerelvény azonnali kiürítése, majd a Katasztrófavédelem értesítése. Ezzel tudjuk megakadályozni egy esetleges fellobbanó tűz esetén a pánik kitörését és személyi sérülések bekövetkezését."

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek