AktuálisElaludt a repülőn, majd arra kelt, hogy egy lelkész vizel a testére Csak egy kellemes Las Vegas-i útról indult volna haza egy fiatal nő, mikor a gépen elnyomta az álom. Mikor kinyitotta a szemét, el sem hitte, amit lát, ugyanis egy lelkész állt fölötte, a férfi pedig éppen őt pisilte le.
AktuálisLeBron titka a 12 óra alvás és a vörösbor Kosárlabda-történelmet írt LeBron James: ő az első kosaras, aki három különféle csapattal szerzett összesen négy észak-ameri- kai (NBA) bajnoki címet.
AktuálisÁlmos lett, ezért törte fel a kocsit egy felpéci férfi - aztán jött a tulaj Elfáradt, aludni akart a 31 éves felpéci férfi, ezért törte fel az autót, amit később be akart indítani, hogy azzal menjen haza.
AktuálisBizarr álmok gyötrik a karantén alatt? Nyugodjon meg, nincs egyedül A koronavírus-járvány hatásai az agyunk legmélyén, az álmainkban is érezhetők.
AktuálisNem igaz, hogy 4 óra alvással is működik az ember – eláruljuk, mennyit pihenjen naponta! Az egészség megőrzésében a jó alvás legalább olyan fontos, mint a táplálkozás és a mozgás. Ma már a tudósok is ezt a hármast tartják a hosszú élet titkának. De mennyi alvásra van szükségünk a korunk szerint? Most, hogy lassan...
AktuálisSzülővel vagy külön? Örök kérdés, hol aludjon a gyerek Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy vajon mi az egészséges: együtt vagy külön aludjanak a szülőktől az újszülöttek, illetve a kisgyerekek. A Bors kiderítette: mindkét verziónak vannak előnyei és hátrányai, nincs kőbe vésett szabály.