CelebÓránként 500 forintért volt Mézga Géza hangja Harkányi Endre A színészek gázsija néha megalázóan kevés volt, mégis lelkesen lettek a Mézga család tagjai. Utólag pedig úgy gondolják, életük egyik legnagyobb kalandja volt a bohókás famíliának kölcsönözni a hangjukat.
AktuálisBorzalmas! 13 hónapja vár az apa az új szívre Egyre többen várnak új szívre az Országos Vérellátó Szolgálat adatai szerint. Jelenleg 77-en vannak rajta az életmentő műtét listáján. Idén 22 betegen már tudtak segíteni.
AktuálisSzembenéztek apjukkal a megrontott borsodi kislányok Nevelőszülők kíséretében, félénken lépett a tárgyalóba a négy lánytestvér, akiket a vád szerint apjuk megrontott, egyiküket teherbe is ejtette. A bilincsben elővezetett férfi szenvtelenül bámult rájuk.
AktuálisÉveken át erőszakolta négy lányát a borsodi apa – egyikőjüket teherbe is ejtette Az elmúlt évek legsúlyosabb megrontási ügyére derülhetett fény egy borsodi településen. A rendőrség szerint az apa négy – 12 éven aluli – kislányát is megrontotta, egyikük teherbe is esett a férfitől.
AktuálisEzt hogy lehet túlélni? Három órán belül vesztette el az apját és a fiát Három óra leforgása alatt két szörnyű csapás is ért egy vidéki kisvárosban élô nôt: apját és fiát is elvesztette.