Aktuális„A szívgyógyszerem miatt lett pozitív az alkoholteszt” – állítja az ittas vezetésen ért képviselő Azt állítja, egyetlen kortyot sem ivott lebukásakor.
AktuálisHorror: Brutális orgazmusa miatt került kórházba egy nő – 18+ Bizarr történetét osztotta meg egy nő.
AktuálisÉletmentő hír az SMA-s gyerekeknek: könnyebben juthatnak hozzá a drága gyógyszerhez Áprilistól egyedi méltányosság alapján válik elérhetővé az SMA-betegek kezelésére alkalmas génterápiás gyógyszer - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a hivatalos Facebook-oldalán.
AktuálisFantasztikus hír: olyan gyógyszert fejlesztettek, ami meggátolja a covidosok komoly tüdőkárosodását Az új készítmény ráadásul lassítja a súlyos szövődmények kialakulását is, ezzel pedig elkerülhető a betegek gépi lélegeztetése.
AktuálisEz az olcsó dolog napokkal megrövidíti a felépülést a koronavírusból Az asztmás betegek által is használt inhalátor gyorsítja a felépülést a koronavírusból, és segíti a szövődmények kezelését.
AktuálisJó hír: érvénytelen TAJ-jal is jár a vakcina és a favipiravir Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát.
AktuálisÚjabb orosz csodaszer készül a koronavírus ellen Saját gyógyszerüket tesztelik az oroszok, mely a híradások szerint a koronavírus-fertőzés megelőzésére és gyógyítására egyaránt alkalmas lehet majd. A magyar virológusok bizakodóak, de véleményük szerint még sok a kérdőjel a szer körül.
AktuálisNem semmi: 300 milliós hamis gyógyszerkészletre csaptak le az újbudai zsaruk Potencianövelők és teljesítményfokozók kerültek elő, méghozzá hatalmas mennyiségben.
AktuálisMég az aszpirin is veszélyesebb a sokat támadott AstraZeneca vakcinánál Az a vakcina a jó, amit már beadtak. Szakértők szerint pedig a gyógyításban mindennek megvannak a kockázatai.
AktuálisFontos felhívást tettek közzé a gyógyszerészek: ezt kérik mindenkitől Arra kéri a koronavírus-fertőzötteket a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége, hogy ne ők váltsák ki a gyógyszertárakban a favipiravir tartalmú gyógyszert, hanem kérjék meg hozzátartozóikat, ismerőseiket vagy forduljanak segítségért...