AktuálisA 4D-s ultrahang felvételet látva zokogógörcsben tört ki a várandós nő - állítása szerint ez egy üzenet a mennyből Szerinte így üzen a mennyországból a 87 éves korában elhunyt kedvenc nagyapja.
AktuálisMegszavazta az Országgyűlés a nagyszülői gyedet Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a nagyszülői gyed bevezetését.
AktuálisEgyetlen kívánsága volt, hogy halálos ágyán megihasson egy sört fiaival – de senki sem volt felkészülve arra, amit kivált vele Szóval ma ön is felhívja a szüleit?
AktuálisMegható: nagymamáit kérte fel koszorúslányoknak a menyasszony – 308 éves volt összesen a négy kísérő Már az eljegyzése pillanatában tudta az ara, hogy a négy idős asszony fogja felvezetni az oltár elé.
AktuálisA nagymama is otthon maradhat a kisgyerekkel Gond nélkül lemondhatnak a gyedről az anyukák, hogy visszamenjenek dolgozni, ugyanis a nagyszülő is „átveheti” majd a helyüket. Jövő januártól a nagyszülők elmehetnek gyed-re a szülők helyett, így ők lehetnek az unokával.
CelebFotókavalkád: így unokáznak a sztárnagyszülők! <p>Lehet valaki világsztár, kereshet filmenként vagy koncertturnénkként több millió dollárt, ha az unokára kell vigyázni, ugyanolyan hétköznapi nagyszülővé válik, mint bárki más. Ha kell, büfizteti a kicsit, bohóckodik neki vagy sétálni viszi.</p>
AktuálisHétköznapi hős: négy családnak is segít a szupernagyi Naponta eljár úszni és szívesen kirándul, mégis a gyerekekkel való törődés kapcsolja ki igazán. Példaértékű, amit a 72 éves Zsazsa csinál.