Betegség„Azt hittem, megőrültem, pedig rákos voltam – az orvosok nem hittek nekem” Három különböző orvos is azt mondta az édesanyának, hogy nincs semmi komoly baja.
Megható"Kitartunk, mert ő is ezt várná tőlünk" – így búcsúzott el családja Ancsától, a rákban elhunyt hős mentősnőtől Végig a rákban elhunyt mentősnő mellett voltak a szerettei.
Betegség„Teljesen hétköznapi tünetem volt – aztán kiderült, ez a végső stádiumú rák első jele” Szinte a semmiből érkezett a szörnyű hír a férfi számára.
BetegségEgy hónap alatt 9 kg-ot fogyott: rákkal diagnosztizálták a hatgyermekes édesanyát A 44 éves asszony úgy döntött, megosztja tüneteit, hogy mások tanuljanak az esetéből.
SokkolóEsélye sincs a túlélésre: gyilkos kórt diagnosztizáltak a Szomszédok sztárjánál Már azt is elárulta, mi az utolsó kívánsága.
BetegségEgy nő elárulta azokat a tüneteket, amiket nem vett figyelembe halálos diagnózisa előtt Most mások figyelmét próbálja felhívni a problémára.
BetegségAzt hitte, csak a diéta: gyomorrák támadta meg a négygyermekes édesanyát "Négy kisfiam van, és még szeretnék kimenni velük a parkba!"