AktuálisA szerelmével jógázik Osvárt Andrea Megpróbálta, elsőre nem sikerült. Osvárt Andrea színésznő, producer azonban persze, hogy nem adta föl. Jógázás közben ébredt rá arra is, nem tudja tartani a páncéljait, nem tudja mutatni tovább kifelé a „superwoman-képet"
SportGuczoghy: Készülődik az új Berki! Berki Krisztián visszavonulása küszöbön áll, ám szerencsére van olyan tornászunk, aki hozzá hasonlóan kiemelkedő produkcióra lesz képes lólengésben.
AktuálisDeák Bill Gyula: A lelkem nem rokkant bele a lábam elvesztésébe – interjú A végzetes műhiba után az orvos rá akarta hagyni a vagyonát, a zenész szülei azonban hallani sem akartak róla. Ahogy arról sem, amikor elkezdett zenélni – egészen pontosan azt meg hallgatni nem akarták. Később a színpadon látni nem akarták...
AktuálisTuristák tartják életben Csernobil kutyáit Évek óta vágytam oda, ahonnan 33 éve még mindenki menekült: az ukrajnai Csernobil és Pripjaty városába, ami még akkor is megdöbbentő képet mutat, ha az ember alaposan felkészül előre a katasztrófa sújtotta turistaparadicsomra.
AktuálisUdvaros elnémult Robert De Niro mellett A Kossuth-díjas színésznőt meghatotta, hogy az Oscar- és Kossuth-díjas Szabó István rá írt egy szerepet a Zárójelentés című filmben. Újból együtt dolgozhatott a szintén Oscar-díjas Brandauerrel.
AktuálisTapintással hallanak a siket gyerekek Beethoven születésének 250. évfordulóján az Óbudai Danubia Zenekar azoknak mutatott utat a zenéhez, akik a leginkább azonosulni tudnak a zeneszerző szenvedéseivel: a hallássérülteknek.
AktuálisMelinda kezei közt életre kelnek a fonalak Molnár Melinda nem csak azt bizonyította be, hogy a kézimunka nem egysíkú, hanem azt is, hogy sosem ment ki a divatból.
AktuálisCsőre Gábor: Ha nincs a szinkron, éhen halok A South Park kultikus rajzfigurája, Eric Cartman és Adam Sandler állandó magyar hangja, de egy tévéreklámból is mindennap hallani őt. Az utóbbi tíz évben azonban ismert lett az arca is, a színházi szerepek mellett rádió- és tévéműsort is vezet.
AktuálisA vasfüggönyön túl: Az egykori határsáv nyomán Az egész történet egy álmos, november végi délutánon kezdődött, amikor egy ismerősöm küldött néhány fotót egy sűrű erdőben álló, viszonylag jó állapotú erdei hotelről. – Ismered a helyet? – kérdezte.