AktuálisTöbbször károsították meg Németh Kristófot A színész gőzerővel készül saját színháza megnyitójára, azonban azt, hogy melyik darabbal nyitja meg kapuját az intézmény inkább nem árulja el. Ötleteit, munkáját ugyanis sokszor eltulajdonították már.
AktuálisProfi, de nem romantikus a modern szüret Csodás tájak, finom borok és kellemes beszélgetések teszik felejthetetlenné Villány borvidékét. De kevesen tudják, hogy mennyi törődést, odafigyelést igényel a szőlő, hogy később kiváló nedűként csillapítsa szomjunkat.
AktuálisHavi három napot tölt otthon Andi, a kamionsofőr Kávét főz, ebédet rittyent össze, olykor megosztja emeletes ágyát a lányával. Mindebben semmi különös sem lenne, ha a kétszeres édesanya nem egy hatalmas kamion fülkéjében tenné, ahol a fakanál mellett még a volán is az ő kezében van.
AktuálisMegmutatjuk, hogyan készül a Bors újság Elgondolkodott már, kedves olvasó, miközben egy napilapot forgat, hogy vajon mennyi munka van mögötte? Most megmutatjuk, hogyan is készül kedvenc olvasnivalója.
AktuálisAmíg a szem ellát: így nőnek a leendő karácsonyfák Berzencén A türelem rózsát terem, mondják. De nem minden esetben. Szabináék mérhetetlen türelme például virág helyett többhektárnyi fenyőfát terem. Ezek közül bökhet majd rá akár ön is egyre, ami karácsonykor az ünnep hangulatát varázsolja az otthonába.
AktuálisGörkoris csajok száguldoznak a budapesti autósmoziban Hamvaikból támadnak fel Magyarországon az autósmozik. A legmenőbb azonban kétségkívül egy budapesti bevásárlóközpont tetőparkolóján található. A hangulat remek: elég csak meglengetnünk a zászlónkat, és máris odatoppan egy csinos...
AktuálisLángot okádtunk az ország legdurvább csiliszószától Magyarország egyik legmenőbb csilifarmján jártunk, ami a csípős ízek kedvelőinek az igazi mennyországot jelenti. Volt szerencsénk betekinteni a termesztésbe és egy szósz elkészítésébe, sőt a szerző arra is vállalkozott, hogy megkóstolja...
AktuálisMegváltozott munkaképességűek készítették az ebédünket - riport Szekszárd után Budapesten is éttermet nyitott az Ízlelő, amely kizárólag megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztat. Meghívtak bennünket ebédre, és nyugodt szívvel kijelenthetjük: kifogástalan vendéglátásban volt részünk.
AktuálisTantóban pancsolnak a mentett vidrák Kevés olyan embert találni Magyarországon, aki olyannyira hisz abban, amit csinál, mint Balogh Márta. A Petesmalmi Vidrapark vezetőjét annak idején egy döbbenetes családi tragédia érte. Ő azonban nem adta fel. Az állatok a mindenei, akiket...
AktuálisMeglestük, hogyan sütnek kenyeret a profik <p>Megnéztük, hogy készülnek kedvenc kenyereink, kiflijeink, zsömléink...</p>