AktuálisNem taxi és nem is öleb a vakvezető kutya Nem sajnálni, hanem elfogadni és segíteni kell a vak és a látássérült embereket, ahogyan teszik ezt a vakvezető kutyák is. Egy életmentő eb kiképzése 3,5 millió forintba kerül, de a gazdája számára értéke felbecsülhetetlen.
AktuálisDrámai pillanatok: háromgyermekes édesanyához siettek a mentők Nagyatádra A mentők úgy döntöttek, nem indulnak el a kórházba, inkább azonnal, a helyszínen segítenek.
AktuálisKiderült, hogy mi, magyarok miért viseljük sokkal nehezebben a koronavírus-járványt A pandémia tulajdonképpen egy biológiai krízishelyzet – Bagdy Emőke szerint talán így lehetne röviden és tömören összefoglalni, hogy mit jelent világjárvány.
AktuálisPéldátlan segítségnyújtás! Hazai nagyvállalkozók fogtak össze a horvátországi földrengésben otthonaikat vesztett családokért A Mészáros Csoport kezdeményezésére 23 magyar építőipari vállalat fogott össze, hogy 120 teljesen felszerelt, bútorozott lakókonténerrel segítsék a horvátországi földrengés károsultjait.
AktuálisCsak bámulták, ahogy a terhes kismama lánya beszorult, segíteni senki nem akart Miért vagyunk ennyire közönyösek?
AktuálisSzívbemarkoló: Így segítenek a magyar édesanyák a koronavírus-frontvonalban dolgozókon Egyetlen kósza ötletből ezerfős segítő csoporttá nőtte ki magát három anyuka kezdeményezése, akik mára az ország több, mint húsz kórházának koronavírus-osztályára juttattak el élelmi- szercsomagokat, biztató leveleket és kedves gyerekrajzokat.
AktuálisPankrátorok segédkeznek az oltópontokon Mexikóban – videó Szokatlan öltözetű izompacsirták segítik az oltakozó nyugdíjasokat.
AktuálisSzijjártó: Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában Magyarország segít Szlovákiának az általa megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel...
AktuálisSúlyos tragédia kapcsán várják a nagylelkű adományozók segítségét Egy <span class="d2edcug0 hpfvmrgz qv66sw1b c1et5uql lr9zc1uh a8c37x1j keod5gw0 nxhoafnm aigsh9s9 d3f4x2em fe6kdd0r mau55g9w c8b282yb iv3no6db jq4qci2q a3bd9o3v knj5qynh oo9gr5id hzawbc8m" dir="auto">édesanya legkisebb gyermekét egyetlen pillanatra sem...
AktuálisSegítsen! Eltűnt egy nő a szabolcsi kórházból A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrse a lakosság segítségét kéri.