CelebTóth Verát megrázta szerelme kalandja Szerelmes képek a közösségi oldalon, romantikus esték, nyaralás, közös álmok és célok – talán ezeknek lett most vége Tóth Vera életében, aki előző, megalázó kapcsolatából talpra állva 2013. végén talált rá ismét a szerelemre.
AktuálisA lufizmust hirdeti a vak fiú a Nyugatiál Nincs nagy durranás lufi nélkül! Ez Kőrösmezey Dávid hitvallása, aki Budapesten, a Nyugati pályaudvar tövében árulja színes léggömbjeit.
CelebBetörtek az éjszaka császárának házába Tíz éve hagyta ott pesterzsébeti házát a fővárosi éjszaka egykori királya, Vizoviczki László, de továbbra is ez a hivatalos lakcíme. Az elhanyagolt épületben betörők jártak.
AktuálisElhallgatták Krisztián halálát barátai Öt napig reménykedett Krisztián családja, hogy eltűnt fiúk elôkerül. A 17 éves fiú barátai tudták: Krisztiánt a Sajó nyelte el, de nem szóltak.
CelebSzexkelléke buktatta le Bódi Sylvit Az egykori nyuszilányt a csomagja miatt kapták ki a sorból, és kísérték egyenesen az egyik kihallgató szobába a csomagjaival együtt. A hivatal emberei nem akarták a koffer kipakolását a többi utas haladásának rovására, illetve szeme láttára...
CelebHajdúék csak a gyerekek miatt találkoznak Nemhogy Ciprusra, még Balatonra sem volt hajlandó férjével tartani Sarka Kata a szokásos évi családi pihenésre, csupán a gyerekeket látogatta meg, de nem aludt a nyaralóban. Közleményt adtak ki: válságban a házasságuk.
AktuálisMegdöbbentő levelet írt a müncheni merénylő legjobb barátja <p>"Én csak azt tudom mondani nektek, hogy ő volt a legkedvesebb és legsegítőkészebb ember, akit ismertem" - írta Andreas a Facebookon. </p>