Sport

Whiskey repíti Vettelt

cs

Létrehozva: 2013.10.26.

Sebastian Vettel óvatos, Indiában étkezés előtt és után is whiskey-vel öblöget, hogy kiküszöbölje a fertőzésveszélyt. Talán a speciális „szájvíznek” is köszönhető: mindkét tréninget fölényesen nyerte.

Vettel nyugodtabb nem is lehetne, hiszen egy ötödik hely is elég neki vasárnap – márpedig idén az egyetlen, silver­stone-i kiesését leszámítva nem szerepelt negyediknél gyengébben –, hogy újabb világbajnoki címét ünnepelhesse.

S mindezt úgy kalkulálva, hogy legfőbb riválisa, Fernando Alonso megnyeri a hétvégi futamot. Ehhez képest a Ferrari ásza nem kezdett valami fényesen tegnap, az első tréningen mindössze hat kört tudott megtenni váltóhiba miatt, s a folytatásban is elmaradt az élbolytól. Szóval nem csoda, ha Vettel nem izgul. Az viszont érdekes, hogy még mindig nem szokta meg a népszerűséget.

– Néha megdöbbent, mennyien felismernek. Nem is olyan rég még nyugodtan sétálhattam az utcán, mint bárki más. Szerencsére az emberek többnyire kedvesek. Igaz, néhány rajongó olyan szakmai jellegű kérdéseket szegez nekem, ami elképesztő, mintha a mérnökömmel beszélgetnék. Szóval az életem nagyon megváltozott – elmélkedett Vettel.

A Red Bull azért semmit sem akar a véletlenre bízni a hétvégén, ezért versenyzőjének szigorú étkezési szabályokat kell betartania. Az indiai csapvizet elfelejtheti, csakúgy, mint az abban mosott salátát és gyümölcsöt, s ha ez még nem lenne elég, Vettel evés előtt és után is whiskey-vel fertőtlenít. Csoda, hogy mindkét edzésen ő volt a leggyorsabb?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek