Sport

Megúszta a tüdőgyulladást Milák Kristóf

szabó

Létrehozva: 2020.11.10.

Fokozatosan vezeti vissza az edzések világába Selmeci Attila edző világbajnok úszónkat, Milák Kristófot. Célja, hogy a betegség miatt elvesztett izomzatát mihamarabb visszanyerje tanítványa.

Forrás: Tumbász Hédi/NS

A pillangóspecialista vébé-győztes úszó utoljára júliusban indulhatott versenyen, edzője szerint kemény munka vár Kristófra, ha utol akarja érni riválisait. Sok volt a kihagyás, bőven akad pótolnivalója.

Alaposan leverte lábáról a vírus – emlékeztetett a mester. – Szinte csak feküdt, a magas, állandóan visszatérő láz fokozatosan gyengítette a szervezetét. Több kilót vesztett a súlyából is, izomzata szintén megcsappant. Fejben is nehezen viselte a megpróbáltatást, de lekopogom, ismét gőzerővel edz. Selmeci annak módfelett örül, hogy a szívizom- és tüdőgyulladás is elkerülte tanítványát. Ez annak a gondos kezelésnek köszönhető, amiben a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán részesült dr. Merkely Bélának és dr. Sydó Nórának köszönhetően. Jelenleg a balatonfűzfői uszoda a főhadiszállásuk.

Kristóf immár teljesen terhelhető

– újságolta Selmeci. – Két kedvenc edzőtársa, Biczó Bence és Márton Richárd is egészséges, hárman ideálisan segítik egymást a tréningeken. Keményen gyúrnak az izmokért és a sikerekért egyaránt.

A világbajnoknak segít az egykori olimpiai bronzérmes kenus, Zala György, aki olyan erőnlétjavító gyakorlatrendszert állított össze, aminek következtében mihamarabb visszanyerheti állóképességét és izmait is. Selmeci nem ígéri, hogy Milák kiváló eredményeket ér majd el a decemberi országos bajnok­ságon.

Ki kell várnunk, hogy miként reagál a szervezete az újrakezdésre. Azt viszont tudni kell, hogy a tét mindig feldobja. Szerintem, a kaposvári országoson Szabó Szebasztiánnal jót csatáznak majd, a verseny egyik fénypontja lehet a találkozásuk.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek