Aktuális

Lefújták az ifjú keresztények szingliestjét

Bors

Létrehozva: 2016.01.09.

Lefújták az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) vitaestjét, miután kiderült: az egyedülállók megadóztatásáról is szólna.

A gyermekvállalás ösztönzéséről szólt volna az I. kerületi IKSZ vitaestje, amelyet a KDNP irodájába szerveztek, s meghívták Benda József szocio­lógust, akinek ötleteit sorolta fel a meghívó: vessenek ki szingliadót a harminc év feletti egyedülállókra, az a nő pedig ne dolgozhasson az állami szférában ügyvezetőként, akinek nincs legalább három gyereke.

A botrány hatására törölték a rendezvényt, az IKSZ pedig közölte: ez csupán az I. kerületi szervezet akciója.

Kellemetlen lett

A kínos ügy miatt nemcsak az IKSZ tagadta meg budai híveit, hanem úgy tűnik, a KDNP is megtagadta az IKSZ-et. Harrach Péter, a párt parlamenti frak­cióvezetője a Borsnak kijelentette: az IKSZ nem a KDNP ifjúsági szervezete, hanem egy ön­álló szervezet. A politikus a szingliadóra utalva hozzátette: a párt pedig mindig is adócsökkentésben gondolkodott, és nem adónövelésben.

Azonos cím

Furcsa viszont, hogy az IKSZ hivatalos honlapján a KDNP központi irodájának címe és telefonszáma, szerepel. Internetes elérhetôségükként is egy KDNP-s e-mail cím van megadva. Felhívtuk az irodát. Az ügyintéző itt egy telefonszámot adott az IKSZ-hez, amelyen megpróbáltuk elérni a szervezet elnökét, Nacsa Lőrincet. A telefont kezelő hölgy azonban kijelentette: nincs jogosultsága kiadni Nacsa elérhetőségét.

Családi körben

Egy KDNP-s politikus biztosan rosszul jár, ha Benda József javaslata megvalósul. Jenei­né Rubovszky Csilla miniszteri biztos ugyan férjezett, de csak egy gyereke van. A KDNP 17 parlamenti képviselője közül négyen nőtlenek és gyermektelenek életrajzuk, vagyonnyilatkozatuk alapján, köztük a 36 éves, elvált Rétvári Bence. Ráadásul csak egy hölgy, Hoffmann Rózsa van köztük, aki már elmúlt harmincéves, de neki is csak két gyereke van.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek