Aktuális

Szexre vágyott, két nőt vitt fel lakására a miskolci férfi - olyat tettek vele, amiért lecsukták őket - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.08.21.

A két nő először becserkészte a gyanútlan férfit, aztán begyógyszerezték és kirabolták.

Forrás: Pexels

A mit sem sejtő férfi előző hét pénteken ült be a városi Tiszai pályaudvar sörözőjébe, ahol két nővel is megismerkedett. Az este alatt együtt iszogattak, majd úgy döntöttek, hogy a bulit a férfi lakásán folytatják tovább. 

Azonban a férfi ekkor még nem sejtette, hogy a két nő koránt sem ártatlan szórakozásra vagy romantikus kalandra indult, hanem kész tervvel a fejében érkezett: ki akarták rabolni újdonsült rajongójukat.

Így, amikor a férfi elment, hogy bekapcsolja a zenét, a fiatalabb nő 5-6 nyugtatót csúsztatott a vodkás poharába, amit a gyanútlan férfi meg is ivott, majd elment kettesben zuhanyozni az idősebb nővel, de azzal az erővel elbódult, és el is aludt a fürdőkádban.

Ezalatt fiatalabbik társa akcióba lendült: átkutatta a házat, lenyúlta a férfi PlayStationjét, hátizsákját és 100 ezer forintját.

A nő azonban még saját bűntársát is átverte, amikor az kijött a fürdőből, letagadta, hogy készpénzt is talált volna. Örömük nem tartott sokáig:  lebuktak, most pedig a rendőrség előzetesbe zárta őket, ugyanis tartanak attól, hogy megszöknének. Ha bűnösségük beigazolódik, akár nyolc év börtönt is kaphatnak. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek