Aktuális

Szirénazaj helyett kéjes nyögések: járőrautón forgatott házipornót a rendőr és nagymellű partnere

Bors

Létrehozva: 2021.08.04.

A hatóságoknak nem igazán tetszett, hogy a felvételen az egyik kollégájuk megbilincsel, majd pedig igen látványosan magáévá tesz egy felnőttfilmest.

Először élvezkedett, később azonban szégyenkezett az ír rendőrség egyik tagja, aki még 2017 tavaszán döntött úgy: a műszak lejártával nem adja le a járőrautóját, és vedlik át civilbe, hanem egyenruháját (valamennyire) magán hagyva megbilincseli szeretőjét, majd pedig a kocsi motorháztetőjén magáévá teszi. Természetesen a kéjenc zsaru az egész akciót videóra is vette, a házi szexfilm pedig hamarosan a neten kötött ki.

A felvétel kikerülése után a "rendőri akcióban" részt vevő hölgy neve hamar nyilvánosságra került – Carla Smith nevére azóta több felnőttfilmes portálon keresnek rá előszeretettel –, a zsaru azonban anonim maradt. Azt azonban tudni lehet: házas és gyermekei is vannak, emellett éveken keresztül pereskedett azért, hogy ne rúgják ki.

Nos, az Irish Mirror most hozta nyilvánosságra: a Legfelsőbb Bíróság végül a több szintet is megjárt ügyben a szexelő rendőr javára döntött, azaz nem lehet őt emiatt az eset miatt elmarasztalni és kitenni a testülettől.

Noha az illető hivatalosan megúszta a dolgot, arra azért kíváncsiak lennénk, mit kapott otthon a feleségétől, miután az egész ország az ő házipornójára csorgatta a nyálát. Van egy olyan sejtésünk, hogy az asszony nem volt olyan támogató az ügyben, mint a Legfelsőbb Bíróság.

Ez is érdekelheti!

Úgy tűnik, van valami a levegőben: míg a névtelenségét megőrző ír zsaru 2017-es szexügye épp most zárult le, egy mexikóvárosi rendőrpárosé, akik a közelmúltban járőrözés közben döntöttek úgy, hogy kielégítik egymás vágyait, épp most kezdődött el.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek