AktuálisFogfájásra ivott három felest - így ült kocsiba gyerekeivel az anya Siófokon Fgfájásra hivatkozva három feles lehúzása után ült kocsiba egy harmincas éveiben járó családanya Siófokon. Az asszonyt az sem zavarta, hogy három kisgyereke is a kocsiban ül.
AktuálisSzakértő: Ne gondolja senki, hogy ha megissza a napi fél deci pálinkáját, kevésbé lesz fogékony a betegségekre! Továbbra is támad a koronavírus-járvány és már az influenza is megjelent. Dr. Bense Tamás orvos abban adott tanácsokat a Bors olvasóinak, hogy milyen ételek és italok fogyasztásával csökkenthetjük jelentősen a megfertőződés veszélyét,...
AktuálisIttas vezetés miatt kapcsolták le Gabriela Spanic barátját Különös jelenet játszódott le november 19-én, a kora esti órákban egy budapesti szállodától mindössze egy sarokra. A rendőrök lekapcsoltak egy férfit, akiről kiderült, hogy alkoholfogyasztás után ült a volán mögé. Később az is világossá...
CelebVércsoportjában bízik Reviczky Gábor a koronavírus ellen A koronavírus leginkább azokra veszélyes, akiknek valamilyen társbetegségük van, de nem csak az ő esetükben lehet halálos kimenetelű a fertőzés. A túlsúly és a dohányzás mellett akár az örökölt genetika is okozhatja a betegség súlyossá válását.
CelebFigyelem, Miley Cyrus tapsvihart érdemel: mérföldkőhöz érkezett, két teljes hete józan! Miley Cyrus, bár visszaesett a pandémia idején, de már két hete nem iszik. Az előző alkalommal fél évig sikerült megállnia, de sajnos a lezárások alatt újra előkerültek a piásüvegek.
AktuálisVége a macskajajnak: józanító gépet fejlesztettek ki a tudósok Indulhat a buli? Nos, talán most mégsem, de ha végre legyűrtük a koronavírust, csaphatunk egy hatalmas banzájt, és még a másnap miatt sem kell aggódnunk – hála a tudósoknak.
AktuálisDurva bántalmazás Tokodon: Kis híján levágta férje nemi szervét a nő, mégis a férfit csukják börtönbe