AktuálisAktív eutanázia: több magyar kérné, mint hinnénk Volt olyan magyar, aki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségét kérte, hogy Svájcban végezhessék el rajta az eutanáziát. A betegjogi szakértő szerint ideje lenne változtatni a húszéves törvényen.
AktuálisSzponzort keresett a kegyes halálhoz a mozgássérült férfi Az orvosi kamara nem tartja felkészültnek a társadalmat a kegyes halál bevezetésére. Olvasóink több mint nyolcvan százaléka támogatná.
AktuálisAktív eutanázia: miért kell szenvedni, ha már nem akarunk élni? Sokakat megdöbbentett a szentesi nő esete, aki decemberben súlyos beteg férjét akarta a túlvilágra segíteni: először magukra gyújtotta a házat, majd a férfi ereit is felvágta. A férj túlélte, és a hatvanéves asszonyból vádlott lett.
AktuálisA halálukra készítik fel a beteg gyerekeket Elfogadni az elkerülhetetlent – ebben segítenek szakemberek a halálos beteg gyerekeknek és szüleiknek. Magyarországon csak két gyerekhospice ház működik.
AktuálisMiért akarja megölni magát a bajnok? A rövid távú kerekesszék bajnok, a flamand Marieke Vervoort a riói játékokról való hazatérését követően azt fontolgatja, hogy véget vet életének.