AktuálisÁtok ül a Szegedi Nemzeti Színházon? Öt művészt veszített el a teátrum Egyik tragédia a másikat éri a színházban ugyanis a Família Kft. Szép Károlyát alakító Ádám Tamás halálával együtt alig két hónap leforgása alatt öt művésztől vett végső búcsút a színház.
CelebIstenes Bence: Számítanak rám a német X Factor következő évadaiban Bár még alig néhány rész ment le a német X Factor vadonatúj évadából, a műsor készítői annyira elégedett a magyar műsorvezetővel, hogy a következő évadokban is számítanak rá. Istenes Bencét a német tévézésről kérdeztük.
SportKesztyű nélkül esne Tyson Fury Barack Obamának A nehézsúlyú exvilágbajnok bokszoló, Tyson Fury tudja, hogyan lehet a figyelem középpontjába kerülni. Ám kiderült, hogy már gyerekkora óta jellemző rá a különcködés.
CelebSzentmihályi az utcán aludt Santiagóban - interjú <p>Amilyen remek kapus volt, legalább annyi váratlan fordulat történt Szentmihályi Antal pályafutása során. A 79 éves korábbi válogatott focista például agyrázkódással védett a világbajnokságon.</p>
AktuálisClaudia Cardinale: Mindig nemet mondtam a vetkőzésre Az isteni CC – így emlegette a világ az olasz és francia film nagy korszakának egyik legnagyobb díváját. Claudia Cardinale a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton nemzetközi fesztivál nyolcvanéves díszvendége interjút adott a Borsnak.