Aktuális

Lezuhant egy fiú a Nógrád megyei kilátóból: barátai nem segítettek neki, belehalt

Bors

Létrehozva: 2021.08.18.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat két férfi ellen, miután 20 éves társuk kiesett a Karancs-kilátóból.

A két férfi és 20 éves társuk megbeszélték, hogy éjjel kimennek a Karancs-hegyi kilátóhoz. 22 óra körül gyalog indultak el, egyikük egy hordozható telefontöltő lámpájával világított a sötétben. Éjfél körül érkeztek meg, felmentek a kb. 25 méter magasságú kilátó tetejére, ahol 15-20 percet voltak.

Lefelé jövet a 20 éves fiú ment elsőként, amikor a több lépcsősor után a kilátóból legalább 7,2 méter magasságból kiesett és a földre zuhant.

A két idősebb férfi lesiettek a kilátó aljába, ahol a földes úton fekve találták meg a fiút, azonban nem nézték meg, hogy milyen sérüléseket szenvedett, nem segítettek rajta, sőt meg sem próbáltak segítséget hívni – már csak akkor, amikor társuk az állapota miatt elvesztette az eszméletét.

Az eset még tavaly július 25-én történt, a fiú a több testtájra terjedő többszörös csonttörések, tüdőzúzódás, májállomány- és lépállomány folytonosság megszakadása, valamint hashártya mögötti bevérzés okozta traumás shock miatt

másnap hajnalban meghalt.

Olyan körülmény azonban nem volt megállapítható a nyomozás során, amely kétséget kizáróan bizonyította volna, hogy a férfiak azonnali segítségnyújtása esetén a társuk életének megmentésére reális lehetőség lett volna. A Salgótarjáni Járási Ügyészség most a 27 és 28 éves férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt emelt vádat.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek